Dombi Tibor Debrecenhaon

Dombi Tibor sem hozott szerencsét, kiesett a Magyar Kupából a Debrecen


Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)


A héten menesztett Máté Csaba helyett ideiglenes vezetőedzőként Dombi Tibor ült a mély gödörben lévő Debrecen kispadján a Mezőkövesd elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen.

A kezdőcsapatokat illetően fontos megjegyezni, hogy Dombi nem forgatta fel csapatát, a Fehérvár elleni vereség alkalmával kezdők közül csupán Jorgo Pellumbi nem volt most ott a tizenegyben, őt Szuhodovszki Soma pótolta. A Mezőkövesd három helyen változtatott a hétvégi, ugyancsak vesztes bajnokihoz képest.

Az első játékrészt követően a Mezőkövesd hagyhatta el elégedettebben a játékteret. Stabil védekezésükkel nem igazán tudott mit kezdeni a hajdúsági együttes, csupán egy-két helyzetig jutottak Bárány Donáték, azokat is elsősorban szögletből sikerült kidolgozniuk.

A második félidő elején a meccs addigi legnagyobb ziccere a hazai csapat előtt adódott, Batik Bence hibáját követően Szalai került hatalmas helyzetbe, de nem tudta kihasználni azt, csúnyán elpuskázta a lehetőséget.

A 78. percben azonban jött a hidegzuhany a vendégeknek, a Mezőkövesd büntetőhöz jutott Szuhodovszki szabálytalan belépője után. A tizenegyest a házi gólkirály Bartusz Dániel magabiztosan értékesítette, így az utolsó szűk negyedórára a hazaiak fordulhattak előnnyel.

A végén még akadt ugyan védeni valója Deczki Máténak, aki a meccs egyik legjobbja volt, de sehogy sem sikerült bevennie a Debrecennek a hazai kaput, így Csertői Aurél csapata jutott a Magyar Kupa legjobb 16 csapat közé.

Hirdetés