Doll: Senkivel sem szeretnék cserélni

Hozzászólások()
Sas Gábor
A bajnoki versenyfutásról nyilatkozott a Ferencváros edzője.

Már csak négy meccs van hátra az NB1 idei szezonjából, és a Ferencváros csapatának a lehető legtöbb pontot kell gyűjteni ahhoz, hogy megszerezzék történetük 30. bajnoki címét. Thomas Doll elégedett a csapata bajnokságban mutatott teljesítményétől, ugyanakkor kissé csalódott a Videoton elleni mérkőzés miatt. A német szakember erről is nyilatkozott a DigiSport híradójának.

Azt gondolom, hogy a Videoton elleni mérkőzésen két további pontot megérdemeltünk volna, de így is jó helyzetben vagyunk, vezetjük a tabellát, és a 30. forduló jön már. Igazából senkivel sem szeretnék cserélni, nagyon jó érzés, hogy még mindig mi vagyunk az élen, de persze, nem mindig egyszerű a helyzet” – nyilatkozta a Videoton előtt egy ponttal vezető Ferencváros mestere, Thomas Doll a Sport24-nek.

És most sincsen könnyű helyzetben a Fradi, hiszen kulcsfontosságú játékosai sérülések miatt nem játszhatnak a hétvégi, Vasas elleni mérkőzésen. „Nem lesz egy könnyű feladat. Két játékost már műteni is kellett, Gorriaránt és Botka Endrét szintén helyettesíteni kell sérülés miatt. De abban bízom, hogy a hiányukat ki tudjuk küszöbölni. Az biztos, hogy kemény és nehéz mérkőzés vár ránk a Vasas ellen."

A cikk lejjebb folytatódik

Még nem állt össze a keret, és az is lehet, hogy Priskin Tamás újra lehetőséget kap Thomas Dolltól. "Gyakorlatilag az elmúlt időszakban nagyon sokszor nem játszott, illetve volt, hogy a csapatba sem került. A következő edzés után összefogjuk a csapatot, és még minden lehetséges, mindenre nyitott vagyok."

A kiesés elől menekülő Vasas minden bizonnyal megnehezíti majd a zöld-fehérek dolgát. "Harcolunk a bajnoki címért, úgyhogy az egész csapat nagyon motivált, de nehéz meccs lesz a Vasas elleni. Úgy gondolom, jól kell játszanunk itthon, jobb csapat vagyunk, de 100 százalékot kell nyújtanunk, hogy győzni tudjunk. És mindent megteszünk azért is, hogy mi nyerjük a bajnokságot" - mondta Miha Blazic, az FTC szlovén hátvédje.

Következő cikk:
Komoly bajban a Barcelona a Spanyol Kupában
Következő cikk:
A Manchester City kettős győzelemmel jutott a Ligakupa döntőjébe
Következő cikk:
Hivatalos: Az AC Milan leigazolta a Genoa lengyel támadóját
Következő cikk:
Hivatalos: Gonzalo Higuain a Chelsea-ben folytatja
Következő cikk:
Goal infó: Közel a hosszabbításhoz Mauro Icardi
Bezárás