Doll: A szív hiányzott!

Hozzászólások()
fradi.hu
Kemény kritikával illette csapatát a Ferencváros edzője.

A Ferencváros az OTP Bank Liga hétközi fordulójában a Paks együttesét fogadta.
 
A fővárosi zöld-fehérek hatalmas meglepetésre pont nélkül maradtak a Groupama Arenában, a vendégek már három góllal is vezettek, Böde a hajrában csak szépíteni tudott.
 
Egyre nagyobb bajba kerül teház az FTC, Geráék nem tudták csökkenteni a hátrányukat a listavezető Videotonnal szemben.
 
A találkozó után Thomas Doll, a Fradi edzője kemény kritikával illette csapatát.
 
- Gratulálok a Paksnak a megérdemelt győzelméhez. Nem szeretnék sok mindent mondani, mert reggelig itt ülhetnék. Szörnyű volt a játék, hiányzott a szív, egy halott csapat volt a pályán. Élettelen fellépés volt, jelenleg ezt a futballt tudjuk játszani. Az első 25 percben érzésre 70-80 százalékban birtokoltuk a labdát, de nem volt semmi váratlan húzás, semmi egy egy elleni csel. Ez a csapat nem érdemli meg, hogy a bajnoki címért játsszon. Természetesen becsületesen végigjátsszuk a szezont, a kupában ott vagyunk az elődöntőben. Van néhány játékos, akire mindig lehet számítani, másokra viszont kevésbé - fogalmazott a német tréner a fradi.hu-n.
 
Thomas Doll Ferencváros Fradi

Bezárás