Tőzsér Dánieldvsc.hu

Debrecen: a klub nem dúskál az anyagiakban, a cél a bentmaradás

Naponta új játék és nagy nyeremény vár az Unibet Adventi naptárában! Regisztrálj most! (x)

Ábrók Zsolt cégvezető, Tőzsér Dániel sportigazgató, Joan Carrillo vezetőedző és Dzsudzsák Balázs csapatkapitány részvételével szurkolói ankétot tartott a Debrecen - írja a klub hivatalos honlapja.

Ábrók Zsolt elmondta: nem lehet jónak minősíteni egy olyan őszi szezont, amely során edzőt kellett váltani, és továbbra is egyértelműen az a cél, hogy a DVSC bennmaradjon az NB I-ben.
"Több volt az eddigi meccsekben, mint amit realizálni tudtunk, de már nyáron világos volt, hogy nehéz lesz ez a bajnokságLehetnénk a 6. helyen, vagy a 12. pozícióban is, de bármi is történik, bent kell maradni" – szögezte le a cégvezető, aki azt is közölte, a klub nem dúskál az anyagiakban, így jelen állás szerint Pallagon készülnek majd fel a tavaszi szezonra.

Tőzsér Dániel sportigazgató hangsúlyozta, hogy a nyáron érkezett új játékosok közül van, aki beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és van, aki egyelőre kevésbé.

Dzsudzsák Balázs arról beszélt, hogy maga is nagyon csalódott az eddigi szereplés miatt, nem vitatja, hogy többször is rossz teljesítményt mutatott a gárda, de reméli, a társaság ezzel együtt ezután is megkapja majd a támogatást a lelátóról - számolt be róla a dvsc.hu.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Debrecen-Ferencváros bajnokin a hazai siker 6.00, a döntetlen 4.60, míg a vendég győzelem 1.46-szoros szorzót ér. (x)

Unibet

Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on