Marco Rossi Honvédhonvedfc.hu

Csúszik a Honvéd stadionjának építése, Rossi sorsa még nem dőlt el

A DigiSport Reggeli Start műsorának vendége volt a Honvéd tulajdonosa, aki csapata esélyeiről és az új stadion helyzetéről is beszélt.

Hemingway szerint csapata komolyan esélyes a bajnoki trófeára és bár a Fradi hátrányban van a Videoton-Honvéd-Vasas trióval szemben, de nem lehet még kimondani, hogy elbukták az NB I-et.

A Honvéd tulajdonosa továbbra is egyetért a 12 csapatos első osztállyal, Marco Rossi sorsa pedig még nem dőlt el, de Hemingway szeretné, ha Kispesten maradna az olasz mester.

Marco Rossi Honvédhonvedfc.hu

A Honvéd utánpótlását biztosító Magyar Futball Akadémián német szakember lesz Herczeg Vince általános igazgató új segítője Uwe Scheer személyében, aki Bernd Storck javaslatára érkezik a piros-feketékhez.

Az új stadionra vonatkozóan még ki sem írták a közbeszerzési eljárást, így a 2018-as avatás minden bizonnyal nem lesz tartható időpont.

- Edzőközpont először, stadion ezt követően. Ebben az évben meglesz a közbeszerzés, idén év végén pedig már elbonthatják a jelenlegi stadiont, az új aréna pedig 2019-ben készülhet el - mondta el Hemingway.

A teljes beszélgetést alább tekinthetitek meg.

Hirdetés