Cseri Tamást választották a mögöttünk hagyott bajnokság legjobb játékosának. A Mezőkövesd labdarúgója valóban jó szezont futott, ez még akkor is tény, ha van nála jobb labdarúgó a mezőnyben. A futballista 32 éves és vélhetően most ért fel pályafutása csúcsára, hiszen csapatával döntős volt a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig a negyedik helyen végzett.
Egy kvízben nem a legegyszerűbb kérdés lenne, hogy Cseri Tamás mikor játszotta első NB I-es mérkőzését. A győri születésű támadó pályafutása 2007-ben kezdődött, amikor a Mosonmagyaróvár színeiben bemutatkozott az NB II-ben. Innen Győrbe szerződött, de az csak a második csapatig, illetve egy Ligakupa-meccsig jutott, de ebben nem volt sok öröme.
„A Mosonmagyaróvárnál mindjárt megtapasztalhattam, mekkora a szakadék az utánpótlás- és a felnőttfutball között. Fél évvel később visszatértem Győrbe, az ETO második csapatának tudniillik kimondott célja volt, hogy feljusson az NB II-be, és ebből én is szerettem volna kivenni a részem. Örülök annak, hogy sikerült, habár karrierem első és remélhetőleg utolsó súlyos sérülését is akkor szenvedtem el. Egervári Sándor egy Ligakupa-mérkőzésen bevetett az első csapatban, ám öt perc múltán megtörtént a baj: a bal lábamban elszakadt az elülső térdszalag. Szerencsére a szervezetem jól reagált, megúsztam öthavi kihagyással. Alaposan összedrótozhattak, mert a mai napig nincs problémám a térdemmel” – nyilatkozta korábban a Nemzeti Sportnak.
Aztán jött a Pécs, majd a BKV Előre és aztán Gyirmót. Ez ugye az a csapat, amely volt már NB I-es és minden második ligás szezonnak úgy fut neki, hogy fel akar jutni. Ez utóbbi Cseri Tamással a csapatban nem sikerült.
„Többször is megvolt rá a lehetőségünk, de valamiért egyszer sem értünk oda. Nem volt jó érzés újra és újra lemaradni az élvonalbeli tagságról. Holott Gyirmóton éreztem először istenigazából, hogy NB I-es labdarúgó válhat belőlem. A tulajdonosok jóvoltából minden feltétel adva volt a jó szerepléshez, sajnálom, hogy akkor nem teljesült az álmuk.”
Ezt követte az ország másik vége: Cseri Győr külsőről Kisvárdára igazolt, ahol a feljutás közelébe került a csapattal, de végül elbukott, hiszen a Balmazújváros elleni utolsó meccsen vereséget szenvedett. A sportlapnak korábban adott interjúban Cseri Tamás azt mondta, hogy nem számolta hányszor jutott majdnem fel és nem is tervezi, hogy ilyen mérleget készít. Inkább csapatot és osztályt váltott és 2017-ben, 29 esztendősen a Mezőkövesd színeiben bemutatkozott az NB I-ben – új csapatával legyőzte a Debrecent.
„S csöppet sem bánom, hogy így alakult a pályafutásom. Hogy most itt lehessek, kellett az, amin keresztülmentem. Hány olyan futballista van, aki fiatalon már játszott az NB I-ben, aztán a húszas évei derekán eltűnt? Én fordított utat jártam be, és lám, harmincegy évesen itt vagyok. (…) Az, hogy előbb férj, majd édesapa lettem, gyökeresen megváltoztatott. Száznyolcvan fokos fordulatot vettem, miután megismerkedtem a párommal. Nem tagadom, előtte kicsapongó életet éltem, nem feltétlenül csak a focinak szenteltem a mindennapjaimat. Néha elgondolkodom azon, ha a sors a hamarabb sodorja az utamba Boglárkát, meglehet, nem huszonkilenc évesen válik belőlem NB I-es játékos.”
Cseri Tamás 251 NB II-es meccs után, immár 94 NB I-esnél tart. A pályafutása során elkerülték a kellemetlen ügyek. Egyetlen alkalom volt, amikor nem a futball miatt került fókuszba. 2019. szeptember 14-én Kisvárdán lépett pályára és nyert a Mezőkövesd. A feszült hangulatú találkozót két piros lap is színesítette, a végén pedig Cseri Tamásra is kezet emelt egy hazai néző. Nem találta el.
„…ami akkor történt, már lezártam magamban. Azért, mert egy helyi drukker bután viselkedett, nem vagyok hajlandó kitörölni az emlékezetemből azt a két szép évet. Egy felelőtlen ember miatt nem fogok haragudni másokra…”
A kisvárdai szereplésnél talán az idei bajnokság még szebb emlék lesz egyszer, hiszen Cseri Tamás csúcsra ért.
