Olasz sajtóbeszámolók szerint a Chelsea továbbra is tárgyalásokat folytat a Juventusszal Romelu Lukaku értékesítéséről, és az is felmerült, hogy a torinóiak sokat bírált szerb csatára, Dusan Vlahovic kerülhetne cserébe a londoniakhoz.
Gianluca Di Marzio információi szerint a felek közt további tárgyalások várhatóak. A Chelsea nyitott lenne arra, hogy a korábban emlegetett 40 millió eurós összeg helyett Vlahovicot kapják meg a Juventustól Lukaku ellenértékeként.
A belga erőcsatár először 2011 és 2014 között volt a Chelsea játékosa, de nem sokat tudott bizonyítani. Később az Evertonban és a Manchester United-ben próbálkozott, majd a milánóiaknál talált otthonra, 2019 és 2021 között 64 góllal növelte az önbizalmát az Interben.
Ennek ellenére két éve visszament a Chelsea-hez, hogy jóvátegye a korábbi kisiklását, de nem járt sikerrel, így az elmúlt szezonra újból az Interhez került kölcsönben. Lukaku a 2022-2023-as idény során 37 találkozón 14 gólt szerzett, és bár az olaszoknál sem tündökölt régi fényében, továbbra is számítanának a szolgálataira.
Eközben Vlahovic másfél időnnyel ezelőtt a Fiorentinától került az olasz rekordbajnokhoz. A szerb támadó azóta 63 meccsen 23 gólt szerzett, azonban a csapatjátékban nyújtott teljesítményével kevésbé elégedettek, így a torinóiak szívesen megválnának tőle.





