Simone Rossi, a Genesys-OSC Újbuda vízilabdázója egyszer szívesen csatlakozna édesapja, a magyar labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi szakmai stábjához.
„Én is futballoztam, édesapám tartott nekem edzéseket 10 éves koromig, de aztán azt tanácsolta, jobban tenném, ha másik sportágat választanék magamnak. Hat évvel ezelőtt B licences edzői képesítést szereztem, emellett elvégeztem a mérkőzéselemző tanfolyamot is. Sokat tanulok, hogy valóra váltsam egyik nagy álmom, hogy édesapám edzői csapatában dolgozhassak” – mondta az M1 aktuális csatornának a 31 éves sportoló, aki nagyon büszke édesapjára.
Megfogalmazása szerint a Marco Rossit körülölelő rajongás hatalmas örömöt és boldogságot jelent az egész család számára.
„Amióta Magyarországra érkezett, óriási tisztelet és megbecsülés övezi. Eleinte a személyisége és embersége ragadta meg a szurkolókat, majd szakvezetőként is bizonyított. Azokat az értékeket, amelyeket átadott nekem, tovább akarom vinni és hasznosítani, mert szeretnék hasonlítani rá. Büszkeséggel tölt el, amit elért és ahogy viszonyulnak hozzá Magyarországon” – mondta Simone Rossi.
A vízilabdára áttérve kifejtette: jó döntés volt neki is Magyarországra igazolnia, amit már korábban is tervezett, de akkor nem keresték, így Olaszországban maradt. Hozzátette, egyéves szerződést kötött az OSC-vel, majd kiderül, lesz-e folytatása.
(Forrás: MTI)

