A Kapitányok Országa – Szételemző című műsor harmadik adásában Freddie, Egri Viktor és Boros Tamás beszélt meg rázós futballtémákat.
Többek között Haaland vs. Cucurella, avagy hogy születnek a focis mémek témával indítanak (01:17). Az Eb-győztes spanyol Haalandból csinált viccet, azonban a legutóbbi City – Chelsea találkozó után már nem nagyon volt kedve tréfálkozni a védőnek.

Ezután Cristiano Ronaldo csapattársaira való mutogatását boncolgatták (17:56). Ronaldót tiszteletlen volt, amiért azt imitálta csapattársainak, hogy alszanak, miután csapata 17 perc alatt 4 gólt kapott az Al Hilaltól? Egri Viktor markáns véleményt fogalmazott meg a portugál világsztárral kapcsolatban, szerinte az ötszörös aranylabdás játékost az ilyen viselkedés után be kellene zárni az öltözőbe (24:10).
Utolsó előtti témának Messi került elő, aki pénzt követel a házát elcsúfító aktivistáktól (28:55). Erről korábban készítettünk beszámolót, melyben arra is kitértünk, hogy az argentin sztár otthonát szétbarmoló aktivisták „Együk meg a gazdagokat” feliratú táblákkal mászkáltak.
És végül, de nem utolsó sorban a kihagyhatatlan Szoboszlai Dominik és az ő társadalmi felelősségvállalása zárótémaként (40:07).
Az adás az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

