Nebojsa_Vignjevic2MTI

„Csak az újságból tudtam meg, mi történik" – Nebojša Vignjević újpesti távozásáról mesélt

Vignjevic a csakfoci.hu-nak adott interjújában részletesen beszélt arról, miért nem bontotta fel a szerződését az Újpesttel, annak ellenére sem, hogy a kispadon már nem számítottak rá. Döntését azzal a méltánytalansággal indokolta, hogy vezetőedzőként semmit nem tudott a készülődő tulajdonosváltásról, csak az újságból tudta meg, hogy Roderick Duchatelet eladja a klubot. Csupán annyit érzékelt, hogy egyre inkább megkötik a kezét; kevesebb igazolás érkezett, a tulajdonosok pedig a fiatal játékosok szerepeltetését „erőltették rá”.

Szerződése jogilag egészen a volt belga tulajdonos, Duchatelet végső távozásáig érvényben maradt. A szakítás körülményeiről így nyilatkozott:

„A végén azt kérte tőlem, hogy »baráti alapon« bontsuk fel a szerződést. Azt mondtam: én nem így bánok a barátaimmal, és nem is akartam ebbe belemenni.”

Mivel a kontraktus élt, Vignjevic távolról folytatta a munkát az Újpest kötelékében: elemzéseket készített, és az utánpótlásban segítette Víg Péter munkáját.

Pénz van, csapat nincs?

Ami az Újpest jelenlegi helyzetét illeti, Vignjevic szerint bár az anyagi háttér rendeződött, a szakmai építkezéssel akadnak problémák. Úgy véli, a klub hatalmas ziccert hagyott ki:

„Valami nagyon félrement. Szerintem a Ferencváros sem volt annyira jó tavaly, mert ott is volt rajtuk nyomás, a Fradi is visszaesett. Ez jó lehetőség lett volna az Újpestnek, de nem éltek vele. Pedig jó játékosaik voltak – de nem volt csapatuk. Ahogy telt az idő, jöttek a pletykák arról, hogy megy az edző – ez mindig probléma. Nem védték meg a megfelelő módon. Lehet, hogy nem volt elég jó az edző, nem tudom.”

Meglátása szerint a klubnál most nem feltétlenül egy sportigazgató hiánya a legnagyobb gond. Elismerte, hogy az új vezetés az anyagiak terén kiválóan teljesít, de ez önmagában nem elég:

„Nagyon sok pénzt hoztak be. Úgy gondolom, az elmúlt két átigazolási időszakban több pénzt költöttek el, mint amennyit mi hét év alatt összesen. Viszont ez nem helyettesíti a pályára tett munkát minden esetben.”

A szerb tréner éles kritikát fogalmazott meg: „Egyértelmű volt, hogy tavaly nem működött csapatként a klub. Idén ugyanez: nagy elvárások, aztán semmi. Pedig ezzel a kerettel sokkal jobb eredményt is elérhettek volna.”

A beszélgetés végén a szakember elmondta: jelenleg Görögországban dolgozik új csapatánál, az Iraklis FC-nél, de nem zárta be a kaput Magyarország előtt sem.

„Igen, visszatérnék. Ahogy mondtam, szép életem volt ott a családommal együtt. Tudom, hogy néhányan azt mondják, rossz időszak volt az én irányításom alatt Újpesten. Ezzel nem értek egyet.”

Forrás: csakfoci.hu

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés