Cristiano Ronaldo JuventusGetty Images

Cristiano Ronaldo duplájával járt sikerrel a Juventus

Vasárnap délután a Juventus a Sassuolót fogadta az olasz bajnokságban.

A mérkőzés egyértelmű esélyesei a hazaiak voltak, ennek ellenére az első félidőben nem sikerült betalálniuk a Zebráknak.

Serie A: Hazai pályán botlott az AS Roma

A második félidő 5. percében azonban megtört a jég: nem csak a Juvénál, hanem a portugál klasszisnál is, ugyanis egy szöglet utáni kavarodást követően a gólvonaltól két méterre álló Ronaldóhoz került a labda, ő pedig könnyedén pöckölte a hálóba első Juvés gólját. 1-0

A 65. percben egy gyors kontrát vezettek a hazaiak: Emre Can ugratta ki a bal szélen Ronaldót, aki ballal lőtt laposan a hosszúba. 2-0

A legvégén, a 91. percben csillant a remény a vendégeknél, ugyanis egy bal oldali beadás után fejesből Babacar szépített. 2-1

A lefújás előtt Douglas Costa a kiállítás sorsára jutott, de több találat azonban már nem esett, a Juve Ronaldo-duplájával 2-1-ra nyert, amellyel továbbra is hibátlanul vezetik a tabellát 4 forduló után.

A Bologna a Genoa otthonába látogatott és 1-0-s vereséget szenvedett. Nagy Ádám ott volt a keretben, de csak a kispadról nézte végig a meccset, ugyanis játéklehetőséget nem kapott.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Nagy Ádám Bologna FC

A Serie A délutáni eredményei:

AS Roma 2 - 2 Chievo  
Genoa 1 - 0 Bologna
Juventus 2 - 1 Sassuolo
Udinese 1 - 1 Torino

Az élmezőny:

1. Juventus 12 pont (4 meccs)

2. Napoli 9 pont (4 meccs)

3. Sassuolo 7 pont (4 meccs)

Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on