Eintracht Frankfurt v Tottenham Hotspur - UEFA Champions League 2025/26 League Phase MD8Getty Images Sport

Kiakadt a Tottenham Hotspur vezetőségére, itt a vég Cristian Romero számára?

Burkoltan kritizálta a Tottenham Hotspur inaktivitását a téli átigazolási időszakban Cristian Romero. Az argentin középhátvéd a közösségi médiában osztott meg egy bejegyzést hétfő este, miután rosszul lett a Manchester City elleni bajnokin, és le kellett cserélni. Ebben úgy fogalmazott, hogy 

"mindössze 11 játékosunk volt elérhető - ez hihetetlen, de igaz és szégyenteljes". 

Ezzel többek között arra is utalt, hogy a Spurs csupán két labdarúgóval, Conor Gallagherrel és Souzával erősített a télen, holott rengeteg sérülttel küzd az együttes. Természetesen az esetet felkapta az angol média, így beindultak a találgatások Romero jövőjét illetően is. 

Az Atletico Madrid számít az elsőszámú kérőnek, amely ugyanis már a nyáron szerette volna a soraiban tudni a játékost, ám túlzottan a zsebébe kellett volna nyúlnia. 

A Romero és a klub közötti újabb affér pedig kapóra jöhet a Matracosokonak, akik a történtek miatt még inkább figyelemmel kísérik a belső védő helyzetét. 

Nem ez volt egyébként az első alkalom arra, hogy Romero kritizálta a Sarkantyúsok vezetőségét. A Bournemouthtól elszenvedett 3-2-es januári vereség után szintén a közösségi médiában üzent, azt írta, 

"egyes emberek néha hazudnak",

ezzel a vezetőség tagjaira utalt. 

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0