A Sky Sports Italia újságírója, Fabrizio Romano információi szerint Philippe Coutinho elhagyja Barcelonát, és a Steven Gerrard vezette Aston Villában folytatja pályafutását.
A brazil játékmester egyelőre csak kölcsönbe érkezik a szigetországba, az idény végég. A Barcelona az így felszabaduló fizetési keretnek köszönhetően regisztrálni tudja a Manchester Citytől frissen igazolt Ferrán Torrest.
Coutinho ma Angliába utazik, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. A 29 éves játékos 2013 és 2018 között már játszott a Premier Leagueben, méghozzá a Liverpoolban, ahol két évig Steven Gerrard csapattársa is volt, az olasz átigazolási guru szerint ez volt a legfőbb oka annak, hogy a brazil végül a birminghamieket választotta.
A támadó 2018 januárjában 135 millió euróért cserébe hagyta el a Mersey-partját, és költözött Barcelonába, azonban ebben a szezonban már messze nem számított alapembernek a katalánoknál: 16 mérkőzésen lépett pályára – többnyire csereként –, összesen két gólt szerzett. Ráadásul már 29 éves, és a Barcelona új vezetőedzője, Xavi inkább a fiatalokra szeretné építeni a csapatát.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



