Coutinho búcsúlevele a Liverpool-drukkereknek

Hozzászólások()
Getty
Az FC Barcelona újdonsült játékosa nem felejtette el az angliai éveket.

Ahogy már korábban megírtuk, Philippe Coutinho 160 millió euróért a Barcelona játékosa lett.

A brazil karmester öt évet töltött el az angol klubnál, most pedig közösségi oldalán üzent a liverpooli drukkereknek.

- Sziasztok,

Attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztünk a családommal Liverpoolba, mindenki örömmel fogadott, és sok barátságot kötöttünk.

A pályán, és azon kívül is tapasztaltuk a klubnak és a szurkolóknak a gyönyörűségét. Bízom benne sikerült a Liverpool szurkolóinak olyan emlékeket és pillanatokat okoznom, amik boldoggá tették őket.

Amikor Liverpoolba igazoltam, ismertem milyen nagyszerű a klub, valamint a történelmét is, de amit az alatt az idő alatt tanultam, míg ott voltam, annak örökre helye marad a szívemben és a lelkemben. Saját személyiséggel és karakterrel rendelkezik.

Azért hagytam el Liverpoolt, mert Barcelona egy álom nekem. Liverpool egy olyan álom volt, amiért elég szerencsés voltam, hogy öt évet adhattam az életemből érte. Egy karrier csak addig tart, ameddig a pályán vagy, és Barcelonában is szeretnék legalább akkora élvezettel játszani, mint Liverpoolban tettem, miközben a teljesítményemmel is elégedett vagyok, amiért ezt megtehetem.

Philippe Coutinho Liverpool

Remélem, hogy a szurkolók megértik ezt a döntést, hogy megtapasztalhassak valami újat, és ez nem arról szól, hogy ezek után kevésbé lenne fontos számomra a klub. Semmi sem csökkentheti ezt az érzést a szívemben.

Nem kívánok semmi mást Jürgennek és a csapatnak, csak örömöt és sikert a szezon hátralevő részében, és azt követően is. Ez egy csodálatos csapat, és egyre jobbak lesznek folyamatosan.

Túl sok ember van akinek köszönetet akarok mondani, de nem tudok mindenkit egyesével mindenkit megemlíteni.

A csodálatos klub személyzetnek, akik részei voltak az életemnek Liverpoolban – hiányozni fogtok. A tulajdonosoknak, akik annyira keményen dolgoznak a sikerért, és a megfigyelőknek, hogy hittek bennem, és megjutalmaztak azzal, hogy idehoztak, és a hihetetlen csapattársaimnak a múltban, jelenben egyaránt, akik segítettek jobb játékossá és emberré válni. Szeretnék köszönetet mondani mindnyájatoknak. Bármi, amit elértem itt, nem lehetett volna lehetséges nélkületek.

Végezetül pedig a legfontosabb láncszem a Liverpoolban – a szurkolók. Sosem mondhatnék elégszer köszönetet azért, amit adtatok nekem ez idő alatt. Nem számít, merre megyek a világon, az életem hátralevő részében, a Liverpoolt mindig a szívemben őrzöm. Ti, a klub és a város mindig egy részem marad.

A cikk lejjebb folytatódik

You’ll Never Walk Alone.

Philippe.

Liverpool OLSCH

Következő cikk:
Goal info: A Chelsea-támadó ma aláír az Atletico Madridhoz
Következő cikk:
Neymar megsérült: a PSG sztárja könnyek között hagyta el a pályát
Következő cikk:
Komoly bajban a Barcelona a Spanyol Kupában
Következő cikk:
A Manchester City kettős győzelemmel jutott a Ligakupa döntőjébe
Következő cikk:
Hivatalos: Az AC Milan leigazolta a Genoa lengyel támadóját
Bezárás