Cosimo Ingusco: Megérdemelt a győzelmünk

Hozzászólások()
MLSZ
A Marco Rossit helyettesítő szakember elmondta, hogy voltak nagyon nehéz pillanatai a mérkőzésnek, de a játékosok példaértékűen küzdöttek a pályán.

Mint ismert, a magyar válogatott Pátkai Máté 79. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a walesieket, így négy Eb-selejtező után kilenc megszerzett ponttal az élen áll csoportjában.

A mérkőzés után a Marco Rossit helyettesítő Cosimo Ingusco nyilatkozott az újságíróknak.

–  Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, ezért a felkészülés alatt mindent megtettünk, hogy a lehető legalaposabban kielemezzük az ellenfelet, és semlegesítsük az erősségeit. A walesieknek fizikálisan erős, gyors, dinamikus játékosai vannak, tudtuk, hogy a széleken okozhatják a legnagyobb gondot. Párszor kis híján sikerrel jártak, de a nehéz pillanatokban mindig megmutattuk, hogy méltóak vagyunk erre a győzelemre. A meccs egyes periódusaiban kimondottan nagy nyomás volt a kapunkon, de a játékosok végig nagyot küzdöttek, fegyelmezettek voltak és betartották a csapatutasításokat. Azt hiszem, mindenki egyetért abban, hogy megérdemelt volt a győzelmünk  –fogalmazott Cosimo Ingusco, aki újságírói kérdésre elmondta: Szalai Ádám ismét bizonyította, oszlopa a csapatnak, és hatalmas szüksége van rá a válogatottnak.

Kiemelte továbbá azt is, hogy nemcsak a pályán nyújtott mindenki száz százalékot, hanem a háttérstáb minden tagjának része van a sikerben, illetve az is nagyon fontos, hogy a nemzeti csapat tökéletes körülmények között dolgozhat, és minden segítséget megkap a munkájához.

magyar válogatott hungary szalai ádám pátkai máté

A walesiek szövetségi kapitánya,  Ryan Giggs kiemelte: megvoltak a lehetőségeik a győzelem megszerzésére, de ameddig a helyzetkihasználás gyenge, nem tud meccset nyerni a csapat.

Az első félidőben nem volt elég jó a teljesítményünk, lassan, körülményesen játszottunk, a magyar válogatott túl sok pontrúgást végezhetett el. A második félidőre feljavultunk, gyorsabban járattuk a labdát, mi voltunk a veszélyesebbek, de ezen a szinten ki kell használnunk a lehetőségeket, mert ha nem tesszük, akkor ez történik, ami ma este. Ezen és az előző meccsen is könnyű gólokat kaptunk, ismét csak azt mondhatom, hogy ezen a szinten ezt nem engedhetjük meg magunknak, főleg úgy, hogy az előző három-négy évben éppen a stabil védekezésünk volt a legnagyobb erősségünk. A keretből többen nem voltak megfelelő állapotban ezen a két mérkőzésen, de így is megvolt az esélyünk a győzelemre. Nem kilátástalan a helyzetünk, mert továbbra is a sorozat korai szakaszában járunk, de mostantól szinte minden meccsünket meg kell nyernünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a csoportból való továbbjutásra  – fogalmazott a walesiek szövetségi kapitánya.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Ryan Giggs Wales 2018-19

(Forrás: MLSZ)

Bezárás