Az AC Milan ezen a nyáron állandóan a címlapokon szerepel, de nem remek igazolásaik és régóta nem látott költekezésük, hanem Mino Raiola és Gianlugi Donnarumma miatt.
Yonghong Li - ő vásárolta meg az együttest Silvio Berlusconitól - eddig közel 130 millió eurót költött igazolásokra a nyárnfolyamán, legfrissebb szerzeménye a Bayer Leverkusentől érkező Hakan Calhanoglu. Előtte Mateo Musacchio, Ricardo Rodriguez, André Silva végleg, míg Kessié és Borini kölcsönbe érkezett.
Benne van a pakliban, hogy a Milan elveszíti az egyik legjobb kapust a világon, de így is sokkal erősebb csapattal fognak nekivágni az elkövetkezendő idénynek. A török válogatott, Hakan Calhanoglu remek szerzemény, akinek pontrúgásai nagyon sokat segíthetnek Vincenzo Montellának, hogy a gárda harcban legyen a bajnoki elsőségért.

A Juventus sorozatban hatodik Scudettóját gyűjtötte be, de a Montella-legénység kihívója lehet Allegriéknek. Az elmúlt idényben a hatodik helyen végeztek a tabellán, de a 2017/2018-as kiírásban mindenféleképpen elvárás a BL-szereplés kivívása. Calhanoglu tevékeny részese lehet annak, hogy jól szerepeljen az együttes.
A 23 éves játékosnak ki kellett hagynia a szezon második felét, mivel a FIFA négy hónapra eltiltotta őt, mert megszegte a szerződését, mielőtt 6 éve a Karlsruhéhez igazolt. Azonban ezt megelőzően kiváló formában volt, 15 bajnoki mérkőzésen 6 gólt és 5 gólpasszt is jegyzett.
Az asszisztjainak egy része pontrúgások után született, így lassan a világ legjobb szabadrúgáslövőjeként tekinthetünk rá. A 2013/2014-ös szezon óta ő szerezte a legtöbb szabadrúgásgólt, még Miralem Pjanicot és Leo Messit is megelőzte. Úgy is, hogy fél szezont ki kellett hagyjon eltiltás miatt.

Az elmúlt három (esetében 2,5) szezont figyelembe véve 7 gólpassznál jár szabadrúgások után, ami nagy segítség lehet a Rossoneri számára is. AndreaPirlo, Ronaldinho és David Beckham távozása óta nem találta meg a csapat azt az embert, aki ha odaállt a labda mögé, az ellenfél tudta, hogy bajban van. Idővel talán Juninho Pernambucano szintjére is felérhet a török középpályás, hiszen az edzések végeztével mindig gyakorolja a pontrúgásokat.
- Az interneten szoktam szabadrúgásokat nézni. Tanulmányozom, hogy miként végzi el őket Cristiano Ronaldo, de a legnagyobb példaképem Juninho. Ő egy úttörő a szabadrúgások terén, amit próbálok én is elérni - mondta egyik interjújában a középpályás.
Annyi szent, hogy Calhanoglu bárhonnan veszélyes az ellenfél térfeléről. Beadásról vagy lövésről van szó. Bárhonnan. 2014-ben közel 40 méterről vágott egy gyönyörű gólt a Dortmundnak, mivel egy társát sem tudta megjátszani.
A gyilkos labdákat osztó játékossal biztosan emelkedni fog a Milan támadójátékának színvonala. Az elmúlt szezonban 5 akciógólja mellett 29 lehetőséget alakított ki a csapattársai számára, mindössze 15 bajnokin. A passzpontossága jobb volt, mint 75%, ami a felgyorsult Bundesligában dicséretes teljesítmény.
Montella 4-3-3-as felállásában a középpályán, de esetenként a támadók között is szerephez juthat a török. Az olasz vezetőedző elmúlt évi taktikájában lényeges szerepet játszottak a szélről jövő beadások, amiben Calhanoglu nagyon erős. Nem véletlenül érkezett a bal oldali védő posztjára a szintén remek rúgótechnikával rendelkező Ricardo Rodriguez, a jobb oldalra pedig minden valószínűség szerint az Atalantától Andrea Conti.

Amennyiben Carlos Bacca és Lapadula sem távozik az együttestől, vagy Kalinic érkezik egyikőjük helyére, akkor Montellának más lehetőségei is akadhatnak a felállással kapcsolatosan. Miszerint egy 4-3-1-2-es rendszerben Suso kimaradna az együttesből, és Calhanoglu kapná meg a 10-es szerepkörét. Elől André Silva és Bacca/Kalinic?/Borini/Lapadula rúgdosná a gólokat, míg a a középpályán a kreativitás a török mellett Bonaventura, a védekező feladatokat pedig Biglia és Kessié/Montolivo oldhatná meg.
goal.comHa az olasz vezetőedző marad az egycsatáros formáció mellett, akkor Bacca/Kalinic helyett Suso lehet a csapatban. A 4-2-3-1-es felállás az utóbbi években elég népszerű volt a csapatok körében. A három támadó szellemű középpályás André Silva mögött biztos alapot nyújt arra, hogy a kisebb és a nagyobb klubok ellen is eredményesek legyenek. Calhanoglu erőssége a gyilkos passzok mellett a labda nélküli mozgás, amihez hozzájön Suso és Bonaventura remek ütemérzéke és kapcsolata. A mezőnyfölény mellett ebből a kontráknál is előnyt lehet kovácsolni, hiszen André Silva sebessége és mozgékonysága miatt könnyedén a Milán gólgépévé válhat.

Montella követheti a legújabb trendet is, hiszen a 3-5-2-es felállás újra reneszánszát éli. Hátul Zapatával egészülne ki a Romagnoli-Musacchio kettős, a pálya két szélén Conti és Rodriguez, míg a középpálya közepén Calhanoglu, Montolivo/Biglia és Kessié kaphat szerepet. Ebben a felállásban a két wingbacknek lehet kulcsszerepe a török középpályás mellett, ennek értelmében pedig a 4-3-3-as felálláshoz hasonlóan a beadások és a szélsőjáték kaphatja a legtöbb figyelmet.
goal.comHa az új igazolások pedig hozzák a tőlük elvárt teljesítményt, akkor tényleg elérhető lehet az a cél, amit a Milan új támadója, André Silva mondott bemutatásakor.
- A csapat képes lesz olyan szinten futballozni, hogy minél több mérkőzést megnyerjen és reménykedhessünk a bajnokság megnyerésében.
Tény, hogy Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva távozása óta ez az első év, amikor a Milan-drukkerek reménykedhetnek abban, hogy sikerülhet odaérni a dobogó legfelső fokára.
Getty Images
acmilan.hu

