A Levante elleni 3–3-as döntetlennel bajba került a Barcelona, amelynek nem sok esélye maradt a bajnoki címre. Sergio Busquets is úgy véli, hogy nincs sok sanszuk a sikerre.
A katalán együttes két góllal is vezetett, de mégsem tudott nyerni a jóval esélytelenebbnek tartott ellenféllel szemben, de a végén be kellett érni egy ponttal.
A csapat előtt még két meccs áll, de Busquets úgy véli, hogy az újabb pontvesztés után elérhetetlen lehet az első helye.
„Gykorlatilag eldőlt a bajnokság és nem a javunkra” – mondta a játékos a Movistarnak.
„Kevés lehetőségünk maradt és már nemcsak rajtunk, hanem a riválisaink eredményén is múlik a sorsunk – tette hozzá. – A saját hibánkból sok pontot veszítettünk az elmúlt meccseken. Ezen a meccsen is szerettünk volna nyomást gyakorolni az ellenfélre, de nem sikerült, így rossz érzésekkel távozunk. Jól kezdtük a meccset, vezettünk is, de sajnos megint jöttek a hibák és az ellenfél is gólokat szerzett.”
Az Atlético szerda este játszik a Real Sociedaddal, a Real Madrid csütörtökön Granadába látogat. Ha mindkét együttes nyer, akkor az Atlético négy, a Real pedig két ponttal előzi majd meg a Barcát.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.






