Westerlo v Genkdemorgen.be

Bundabotrány a belga élvonalban: 21 játékost és két edzőt is elmeszeltek!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Március 17-én a Westerlo 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Genk együttesével a belga élvonal utolsó fordulójában, ám amilyen egyszerűnek tűnik a történet, akkora botrány lett belőle.

Az eredmény ugyanis úgy született meg, hogy a csapatok a vendégek egyenlítő találatát követően egyszerűen leálltak a futballal, passzolgatva, nevetgélve, pacsizva töltötték a rendes játékidőből maradt időt, valamint a hatperces ráadást.

Az 1-1 pont ugyanis a Westerlo számára azt jelentette, hogy biztosan elkerülik a kiesés ellen folyó rájátszást, míg a Genknek pont ennyi kellett, hogy a hátralévő fordulókban a Bajnokok Ligájáért küzdhessen.

A hazai klub két nappal később menesztette vezetőedzőjét, Rik de Milt, aki a Genk trénerével, Wouter Vranckennel együtt kétmeccses eltiltást kapott.

Mind a 21 játékos, aki az utolsó tíz percben pályán volt, fejenként 1000 eurós pénzbüntetést kapott, ezt egyedül Christopher Bonsu Baah úszta meg, akit a 71. percben kiállítottak.

Két labdarúgó, Nicolas Madsen (Westerlo) és Joris Kayembe (Genk) nagyobb pénzbüntetést és kétmeccses eltiltást kapott, miután egymással passzolgattak.

"A Westerlo-Genk utolsó öt perce a fair play megcsúfolása volt. Ez nemcsak ellentétes a játékszabályokkal, hanem nyilvánvalóan igazságtalan más csapatokkal szemben is, amelyek még versenyben voltak a Bajnokok Ligájáért folyó rájátszásra. A Szövetségi Ügyészség ezt nyilvánvaló csalásnak minősíti. Magától értetődik, hogy ez nem tett jót a belga futball imázsának. Az ügyészség az összes játékost felelősnek tartja a sportszerűtlenségért, amit az edzők tudtak volna megállítani, de ez tudatosan nem történt meg" - magyarázzák a közleményben.

A klubok emellett tízezer eurós büntetést is kaptak.

Hirdetés
0