Mint ismert, a BL főtábla harmadik fordulója Leipzig – Liverpool összecsapást hozott. A magyar válogatott csapatkapitányának korábbi együttese különleges ajándékkal készült és még a mérkőzés előtt szerette volna elbúcsúztatni a drukkerek előtt Szoboszlait, mivel erre anno nem volt lehetőségük.
A BILD információi szerint azonban a Liverpool megvétózta az ötletet arra hivatkozva, hogy ne zavarják meg a játékost a meccs előtti felkészülésben. A lipcsei távozók általában egy bronzbikát kapnak ilyenkor ajándékba a klub vezetőitől.
Nem újdonság az eset, ugyanis amikor a Manchester City utazott Lipcsébe hasonlóan alakult Josko Gvardiol sorsa is, amikor Pep Guardiola ugyanezen indokra hivatkozva nem engedélyezte a ceremóniát.

