Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Liverpool 110 millió fontos összeget ajánlott Moises Caicedóért a Brightonnak, melyet a "sirályok" elfogadni készülnek. Az ecuadori középpályás így brit átigazolási rekordért válthat klubot.
Fabrizio Romano megjegyezte, hogy ha minden a terv szerint halad, akkor Caicedo pénteken már a Liverpool játékosa lehet.
A 21 éves védekező középpályás 2022 januárja óta futballozik Angliában, és azóta a nagy csapatokat rendre szorongató és időről időre meg is lepő Brighton alapembere.
Caicedo még csak egyetlen teljes szezont futott a PL-ben, máris hatalmas volt az érdeklődés iránt stabil, megbízható teljesítménye révén.
A hírek szerint a Chelsea és az Arsenal már a januári átigazolási időszakban meg akarta őt szerezni, akkor azonban klubjával nem tudtak megállapodni a feltételekről. A Brighton vélhetőek idény közben nem szerette volna eladni az erősségét, most azonban a fenti csillagászati összeg meggyőzheti őket az elengedéséről.
A Liverpool az idei nyáron Szoboszlai Dominikot 70 millió euróért, a világbajnok Alexis Mac Allistert pedig 42 millióért szerződtette, így Jürgen Klopp együttese jelentős összeget fordít az erősítésekre.



