Amikor tavaly nyáron Thomas Frank hét év után elhagyta a Gtech Community Stadiumot a Tottenham kedvéért, a legtöbb szakértő egyöntetűen vészharangot kongatott. A Brentford nemcsak a sikerkovács menedzserét veszítette el, hanem a góljai 60 százalékát is: Bryan Mbeumo és Yoane Wissa távozása után a csapatkapitány, Christian Norgaard is követte az ex-főnököt London északi részére.
Hét hónappal később a valóság ennél nem is lehetne furcsább: míg a Spurs a 16. helyen szerénykedik, a „Méhek” a tabella 7. helyén, a címvédő Liverpool és a Newcastle közé ékelődve álmodoznak a Bajnokok Ligájáról. Ma este pedig a listavezető Arsenal ellen bizonyíthatják, hogy nem puszta szerencséről van szó.
A zöldfülű zseni: Keith Andrews felemelkedése
Matthew Benham tulajdonos ismét bebizonyította, hogy az adatokba vetett hit többet ér a hangzatos neveknél. Ahelyett, hogy külsős sztáredzőt hozott volna, a klub korábbi pontrúgás-specialistáját, Keith Andrewst nevezte ki. Andrews korábban soha nem volt vezetőedző, mégis nagyon hamar sikereket könyvelhetett el új szerepkörében.
Ahogy azt Galambos Dániel, a Büntető.com-on írt elemzése is kiemeli, a Brentford tudatos építkezése példaértékű. Andrews tovább finomhangolta a Bretfordot jellemző fegyelmezett, nagy intenzitású játékot. A csapat továbbra is a liga egyik legjobb második labdákat levadászó csapata, de idén a kontrajátékuk is új szintre lépett.
A számok, amikkel nem lehet vitatkozni
Az idei Brentford nemcsak eredményesebb, hanem hatékonyabb is a kapu előtt. Az xG per lövés (a helyzetek minősége) mutatóban 0,16-os értékkel vezetik a Premier League-et, megelőzve a Crystal Palace-t és a Manchester Cityt is. Ez azt jelenti, hogy Andrews csapata nem „vaktában tüzel”, hanem szisztematikusan dolgozza ki a legtisztább ziccereket. Ők rendelkeznek jelenleg a liga legtöbb kontrából szerzett góljával és még a meccsek hajrájában is ők szerezték a legtöbb gólt. Idei teljesítményükkel csak 3 ponttal vannak lemaradva a címvédő Liverpool mögött, és amennyiben ma este győzni tudnának a listavezető Arsenal ellen, akkor be is érnék Szoboszlaiékat.
Igor Thiago: A brazil, aki Haaland nyomába eredt
Igor Thiago mesés szezont fut. A 24 éves brazil csatár tavalyi sérülései után idén robbant be igazán: 17 góljával megdöntötte a Premier League-ben egy szezon alatt lőtt brazil gólrekordot. Jelenleg csak Erling Haaland (20 gól) előzi meg a góllövőlistán.
Thiago nem „lesipuskás” típus. A gólszerzés mellett mezőnymunkájával, a letámadásaival és az üres területekre való beindulásai is nélkülözhetetlenné teszik Andrews rendszerében. Nem csoda, hogy már a brazil válogatott szövetségi kapitánya, Carlo Ancelotti is élénken figyeli a teljesítményét a 2026-os világbajnokság előtt.
Mire mennek az Arsenal ellen?
A mai Arsenal elleni rangadó lehet a vízválasztó az európai kupaszereplésért folytatott harcban. A Brentford az elmúlt fordulókban idegenben verte meg az Aston Villát és a Newcastle-t is, ezzel bebizonyították, hogy már nemcsak hazai pályán veszélyesek. A védekezésük stabilitását jelzi, hogy rögzített helyzetekből (szöglet, szabadrúgás) ők kapták a legkevesebb gólt a ligában – mindössze négyet. A pontrúgásokból életveszélyes Arsenalnak tehát nem lesz könnyű dolga a Brentford otthonában.
Bár a keret értéke töredéke az Arsenalénak, az adatalapú kiválasztás (mint a Liverpooltól megszerzett kapus,Caoimhin Kelleher vagy a dinamikus Dango Ouattara) és a taktikai fegyelem kiegyenlíti az esélyeket.
A kérdés már nem az, hogy kiesik-e a Brentford, hanem az: elég lesz-e ez a lendület a Bajnokok Ligája-induláshoz?
Ma este újabb nagy lépést tehetnek Európa felé egy Arsenal elleni bravúrral.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |





