A Valencia csapatánál folytatja a pályafutását az Arsenal brazil védője, Gabriel Paulista.
A Goal információi szerint a spanyol csapat 11 millió eurót fizet a játékosért az Ágyúsoknak.
A Valencia vezetőedzője, Marcelino múlt hónapban csapata egyik kiemelt célpontjaként nevezte meg Gabrielt, és most úgy tűnik sikerült is nyélbe ütni az üzletet. Marcelino és Gabriel korábban a Villarrealnál dolgozott együtt.
Gabriel 2015 januárjában igazolt az Arsenalhoz, ahol azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és sosem tudta magát tartósan beverekedni a londoni csapat kezdőjébe. Arsene Wenger egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a védő nem beszélt angolul, a megfelelő kommunikáció viszont elengedhetetlen a posztján.
A valenciai helyi sajtó szerint Gabriel a mai nap folyamán vesz részt az orvosi vizsgálatokon, majd azt követően hivatalosan is bejelenthetik az átigazolást.
Getty Images




