A Bayern München kerete elindult Isztanbulba, ahol kedden Bajnokok Ligája-mérkőzést fog játszani a Galatasaray ellen. Thomas Tuchelnek azonban nem volt könnyű dolga, hiszen jelentősen lecsökkent a bevethető játékosok névsora.
Összesen 23 labdarúgót nevezhetnek egy-egy mérkőzésre a BL-ben szereplő csapatok, azonban a csoportkörök harmadik fordulójában nem tudott ennyi főt elvinni a Bayern München. A bajorok mindössze 18 játékossal utaztak el a török fővárosba, ahol kedden a Galatasaray vendégeként lépnek pályára a Rams Park stadionban.
A korábban Palesztinát éltető muszlim vallású Noussair Mazraoui visszakerült a keretbe, miután sikeresen felépült a korábbi combsérüléséből, szúrta ki a BILD. A marokkói játékos azzal került a figyelem középpontjába, hogy a jelenleg is dúló palesztin-izraeli háborúról tett ki egy képet. A játékos későbbi nyilatkozata szerint ő csak a békét támogatja, illetve azt, hogy minél kevesebb ártatlan sérüljön meg a háború során.
Miután álláspontját sikerült tisztáznia a Bayern München vezetőségével, amely közleményben is kijelentette a játékos elhangzott szavait a béke mellett, visszatérhetett az edzésekre. Azonban a Mainz elleni hétvégi bajnokin még combsérülése miatt nem volt bevethető, a Galatasary ellen már minden bizonnyal pályára léphet, mivel a védelemből sem Dejan Upamecano, sem Raphael Guerreiro nem állhat Thomas Tuchel rendelkezésére.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)



