A Borussia Dortmund vezetőedzője szerint csapata azzal, hogy a „halálcsoportból” öt forduló után biztosította továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, minden kétkedőnek bebizonyította, hogy tévedett. Edin Terzic az AC Milan otthonában aratott 3-1-es sikert követően beszélt újságíróknak arról, hogy tanítványai a rossz kezdés után sorozatban három sikert aratva jutottak be a legjobb 16 közé.
„Mindannyian emlékszünk még a sorsolásra, ami után mindenki arról írt, ez a halálcsoport. Ahogy arra is emlékszünk, hogy a nyitókörben a Paris Saint-Germaintől elszenvedett vereséget követően azt mondták, innen nagyon nehéz lesz, majd a Milan elleni hazai döntetlen után azt, hogy számunkra vége a sorozatnak. Aztán abból a helyzetből felálltunk és a csoport élén vagyunk”
– nyilatkozta a szakember.
Terzic a keddi sikert azért is tartja különösen értékesnek, mert rengeteg sérültje volt a gárdának és egészen az utolsó pillanatig nem lehetett biztos benne, hogy ki az, akire számíthat és ki az, akire nem.
„A találkozó előtt erről nyilvánosan nem beszéltem, de gyakorlatilag félóránként-óránként kaptam az üzeneteket az orvosi stábtól, ki játszhat, ki nem, s ki az, aki csak egy félidőt. Nem volt könnyű a helyzetünk és a fiúk ennek ellenére mégis kiharcolták a győzelmet”
– mondta boldogan a tréner.
Stefano Piolinak, a Milan edzőjének kollégájánál is jobban meggyűlt a baja a sérülésekkel, a Dortmund elleni meccsen többek között sztárjátékosára, Rafael Leaóra sem számíthatott.
„Rengeteg sérültünk van, ezért a mostani különlegesen nehéz időszak a számunkra, de még mindig megvan az esélyünk a nyolcaddöntőbe jutásra, igaz, már nem csak a saját kezünkben van a sorsunk”
– ismerte el az olasz szakember. A Milan nemhogy nehéz, szinte kilátástalan helyzetbe került, mivel a hozzá hasonlóan öt ponttal álló Newcastle United elleni zárómeccsen nem elég számára a győzelem, a nyolcaddöntőhöz arra is szüksége lenne, hogy a hétpontos Paris Saint-Germain kikapjon a már továbbjutott Borussia Dortmund vendégeként az utolsó körben.
A PSG-nek a Milannal és a Newcastle-lel ellentétben a saját kezében van a sorsa, amit az angolok elleni hazai meccsen a 98. percig nem mondhatott el magáról. A vendégek ugyanis 1-0-ra vezettek és hősiesen védekezve tartották előnyüket, a hosszabbítás végén azonban – kérdésesnek nevezhető – büntetőhöz jutott a PSG, melyet Kylian Mbappé értékesített.
„Szerintem rossz döntés született. Sok mindent kell ilyen esetben figyelembe venni”
– dühöngött a Newcastle vezetőedzője, Eddie Howe a mérkőzés után, mert a 16-oson belül Tino Livramento mellkasáról pattant a labda a kezére, amely ráadásul nem volt természetellenes pozícióban.
„Úgy gondolom, lassítva teljesen máshogy fest a dolog, mint ahogy élőben történt. Nagyon frusztráló ez a számunkra, különösen azért, mert nagyon kevés idő volt hátra, de sajnos már semmit sem tehetünk.”
– zárta gondolatait az angol vezetőedző.
Forrás: MTI





