Nem tudott a tabella élére ugrani a Paks, mivel 1-0-ra kikapott Debrecenben az OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi záró találkozóján. A vendégeknek megszakadt a tíz tétmérkőzésen, illetve nyolc bajnoki összecsapáson át tartott veretlenségi sorozata.
A lefújást követően a paksiak vezetőedzője, Bognár György az M4 Sport kérdésére elmondta, hogy nem volt megelégedve a játékvezetéssel:
„Nem érzem azt, hogy ezen a meccsen vereséget kellett volna szenvednünk, szerintem végig partiban voltunk a Debrecennel és jól játszottunk. Furcsa ítéletek voltak ma, nyilván a VAR tisztábban látja, mint mi, de leshelyzetért még nem hívtak ki soha bírót, hogy megnézze. Még mondták is, hogy tizenegyes lenne, csak éppen les. Úgy alakítjuk a szabályokat most már ahogy jól esik. Voltak lehetőségeink, a fiatal támadók is jól teljesítettek, de a Debrecen is jó volt. A végén párszor megkontráztak minket, amikor két belső védőre váltva mindent egy lapra tettünk fel, akkor voltak veszélyes ellentámadásai az ellenfélnek."
„Csak én magam láttam három olyan szituációt, amikor a labda ott sem volt: lerántották, felrúgták a játékosomat, szögleteknél, szabadrúgásoknál, vagy akció közben. Nagyon mérges vagyok emiatt, nem kaptuk meg a korrekt támogatást ami járt volna nekünk."
Forrás: M4





