A Ferencváros nem tudta feledtetni a Tottenham Hotspur elleni hétközi vereséget, hiszen újabb kudarcot szenvedett, ezúttal a Magyar Kupa-címvédő Paks otthonában. A tolnaik kisebb meglepetésre 3–1-es győzelmet arattak a fővárosi zöld-fehérek felett az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának zárómérkőzésén.
Paks továbbra is százszázalékos otthon, a Ferencvárosnak viszont megszakadt a remek sorozata, hat megnyert mérkőzés után először vesztett pontokat a bajnokságban.
Az FTC maradt az élen, de csak jobb gólkülönbséggel, a tolnaiak pedig visszaszerezték a forduló előtti harmadik helyüket.

Még két perc sem telt el, és vezetést szerzett a Paks: Vécseinek a bal összekötő helyéről, távolról leadott lövésénél Dibusz nagyot védett, a kipattanót a másik oldalról, ugyancsak a 16-oson kívülről Osváth lőtte rá, a labda pedig Ramírezen megpattantva a kapuba vágódott.
Agresszív letámadással kezdett a Paks, ez megzavarta a fővárosi csapatot, amely azonban a félidő felénél átvette az irányítást. Vargának volt egy ígéretes kiugrása, de nem tudta góllal zárni az akciót.
Az ekkor már kevesebbet támadó Paks viszont növelte előnyét: Osváth jobb oldalról kanyarította be a labdát, Böde érkezett középen, és két védő között, szinte felugrás nélkül, 10 méterről a kapu bal oldalába fejelt.
Az egymás után erős ellenfelekkel találkozó FTC - amely egy hete 3-0-ra verte a Puskás Akadémiát, majd csütörtökön 2-1-re kikapott a Tottenham Hotspurtől az Európa-ligában - sok hibával játszott az első félidőben, a motivált Paks pedig remekül használta ki a helyzeteit.
Pascal Jansen a második 45 percre három helyen változtatott a vendégek összeállításán.
Nagy volt a ferencvárosi fölény, ez pedig viszonylag gyorsan eredményre vezetett: Saldanha és Varga szép előkészítése után Kady közelről passzolt a kapuba.
Úgy tűnt, hamar összejöhet az egyenlítés is, de pár perccel később a csereként beállt Tóth Barna szép fejessel visszaállította a kétgólos különbséget, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.
A mérkőzés összefoglalója:
OTP Bank Liga, 9. forduló:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 3-1 (2-0)
gólszerzők: Osváth (2.), Böde (35.), Tóth B. (69.), illetve Cady (62.)
Forrás: MTI

