Csütörtökön számoltunk be róla, miszerint nyilatkozatháború robbant ki a Fehérvár FC és a klub szurkolói között a csapat játékosa, Kovács Dániel miatt.
Előbb a piros-kékek határolódtak el azon szurkolóktól, akik az elmúlt időszakbanminősíthetetlen stílusban, fenyegetően léptek fel a hálóőrrel szemben, nem sokkal később pedig a drukkerek tették ugyanezt a velük tiszteletlen játékos kapcsán.
A Nemzeti Sport pénteken megszólaltatta Kovács Dánielt, aki bocsánatot kért tettéért.
„Először is szeretném megköszönni a Vidinek és a társaknak, hogy kiálltak mellettem, ez sokat jelent számomra.A történet előzménye röviden: az előző idény utolsó bajnokiján maradtunk bent az NB I-ben, a Vasas otthonában ikszeltünk. A lefújás után a gyenge idény miatt érthető módon érezhető volt a feszültség, s én intettem a többieknek, hogy menjünk be az öltözőbe. Ezután hajnalban az egyik vezérszurkolótól kemény stílusú üzenetet kaptam, amelyre rosszul reagáltam, hibáztam, elismerem a felelősségemet ebben, elnézést kérek. Már négy és fél éve a Vidi játékosa vagyok, lejátszottam hetvenöt NB I-es bajnokit a klub színeiben, a Fehérvár a szívügyem, a csapat a legfontosabb számomra. A célom, hogy visszajussunk oda, ahová a klub való, az első három hely egyikére. Szeretném magam mögött tudni ezt a történetet, részemről lezártnak tekintem" - mondta Kovács a sportnapilapnak.

