Hector Bellerin, az Arsenal jobbhátvédje a Brighton elleni meccset követően bevallotta, hogy a csapat jelenleg nehezen talál megoldást az elmúlt hetekben kialakult problémákra.
Az Ágyúsok a csütörtök este 2-1-re elveszített bajnokival együtt immár minden sorozatot figyelembe véve 9 meccs óta nyeretlenek, erre pedig utoljára 1977-ben volt példa.
A pocsék forma egy hete Unai Emery állásába került, de egyelőre a vezetőedzői pozíciót ideiglenesen átvevő Fredrik Ljungberg sem tudott segíteni a csapaton.
- Nem is tudom mit mondhatnék. Az az érzésem, hogy bármit is csinálunk, semmi sem jön össze. A csapat igyekszik a legjobbját nyújtani, és hiába alakítunk ki helyzeteket és védekezünk jól, úgy tűnik nekünk túl sok lehetőségre van szükségünk a gólszerzéshez, az ellenfél pedig mindent belő. Nehezen találom most a szavakat. Minden játékos száz százalékot nyújt, és ahányszor kimegyünk a pályára, mi próbálunk a lehető legjobban játszani. Úgy érzem tele vagyunk energiával, épp ezért nehéz ezt feldolgozni. Tovább kell mennünk és biztos vagyok benne, hogy jönni fognak az eredmények. A futball néha olyan, mint maga az élet. Egyszer fent vagy, máskor pedig lent. Nyertem már itt trófeákat, és voltak rosszabb szezonjaim is - nyilatkozta a spanyol játékos az Amazonnak.
Az eredmények ellenére Bellerin úgy gondolja, hogy az alig egy hete kinevezett Ljungberg már ilyen rövid idő alatt is hatást tudott gyakorolni csapatra:
- Freddie nagyon sokat segített nekünk ezen a héten, és sok energiát adott az öltözőnek - mondta a jobbhátvéd.
Az Arsenal jelenleg a 10. helyet foglalja el a Premier League tabelláján, 10 pontra a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helytől, és 5 pontra a kiesőzónától.
Getty