Amint arról beszámoltunk, a Liverpool 3-0-ás sikert aratott az Old Traffordon a Manchester United ellen, amelyből Szoboszlai Dominik is tevékenyen kivette a részét, hiszen a harmadik találat előtt ő adta a gólpasszt Mohamed Szalahnak.
A Sky Sports-on Jamie Carragher és Gary Neville, a Liverpool és a Manchester United korábbi játékosai azonban nem Szoboszlai remek gólpasszát emelték ki, hanem egy elpuskázott akció miatt vették elő a magyar középpályást.

A Liverpool nyolcasa a találkozó 80. percében valóban kihagyott egy nagy lehetőséget:
„Mit művel? Beképzelt akart lenni? Ha a [Manchester] United rúg egy gólt, és visszajön a meccsbe, a közönség felélénkül, láthattuk, mi történt tegnap az Evertonnal. Ez Szoboszlaitól egyszerűen nevetséges, ez nem profi viselkedés.”
– szidta a 23 éves középpályást Carragher.
Neville is gyorsan hozzátette a véleményét az esetről, mondván, hogy Szoboszlai csapattársainak beszélniük kellene a játékos fejével:
„Csak szórakozik, nem veszi komolyan. A többieknek alaposan le kellene szidniuk ezért. Ez megengedhetetlen. Teljesen felelőtlennek tartom.”
A két egykori legenda kirohanása indokalatlannak tűnik, már csak azért is, mivel a magyar válogatott csapatkapitánya végig remekül játszott a rangadón, ráadásul 3–0-s liverpooli vezetésnél, a 80. percben hagyta ki a helyzetet.
Forrás: Givemesport





