Az Atlético Madrid egykori meghatározó hátvédje, Filipe Luis elhatározta, hogy 38 évesen befejezi pályafutását az aktuális naptári esztendő végén.
A jelenleg a brazil Flamengót erősítő szélsővédő a brazil bajnokság utolsó két fordulójában léphet pályára utoljára aktív pályafutása során.
A balhátvéd 2010 és 2014, majd 2015 és 2019 között együttesen 333 tétmérkőzésen lépett pályára az Atlético színeiben. Filipe Luis Diego Simeone csapatának meghatározó szereplőjeként 2014-ben spanyol bajnokságot, 2012-ben és 2018-ban Európa-ligát nyert, továbbá két elvesztett BL-döntőn lépett pályára 2014-ben és 2016-ban.
A madridiaknál töltött évek közben a 2014-2015-ös szezonban a Chelsea játékosa volt, mellyel Premier League-et nyert, majd visszatért a "matracosokhoz".
2019-es távozása óta Filipe Luis hazájában a Flamengo játékosa volt, mellyel kétszeres brazil bajnok és kétszeres Libertadores-kupa-győztes lett.
A brazil válogatott színeiben 2009 és 2019 között 44 mérkőzésen két gólt szerzett, tagja volt a 2013-as Konföderációs Kupát és a 2019-es Copa Américát megnyerő együttesnek.

