Leonardo Bonucci Cagliari JuventusGetty Images

Balotelli, Sterling, Pogba is reagált a Juve tinédzserének ügyében

Mint ahogy arról már ma beszámoltunk, a Cagliari és a Juventus kedd esti összecsapásán rasszista inzultus érte Moise Keant, a torinóiak fiatal csatárát, de Leonardo Bonucci szerint ebben neki is legalább akkora felelőssége van, mint a hazai szurkolóknak.

Kean kezdőként lépett pályára a sérült Cristiano Ronaldo helyén, és zsinórban a második bajnokiján is betalált, majd széttárt karokkal ünnepelt a Cagliari szurkolók előtt, akik a meccs során számos alkalommal majomhuhogást hallattak, amikor a csatár labdához ért.

A gólörömöt követően elszabadult a pokol, a mérkőzést egy időre leállították, és Luca Ceppitellinek, a Cagliari csapatkapitányának kellett legnyugtatnia a drukkereket.

- Kean tudja, hogy amikor gólt szerez, akkor inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a csapattársaival ünnepeljen. Tudja, hogy ezúttal másképp kellett volna cselekednie. Igen, voltak rasszista bekiabálások a gól után, amiket Blaise (Matuidi, a Juventus másik színesbőrű játékosa - a szerk.) is hallott, és nagyon dühös lett tőle. Úgy gondolom a felelősség fele-fele arányban oszlik meg, mert Moise-nek nem kellett volna így ünnepelnie, a szurkolóknak pedig nem kellett volna így reagálniuk. Profi játékosok vagyunk, példát kell mutatnunk, és nem provokálnunk - mondta a történtekről Leonardo Bonucci.

Leonardo Bonucci Cagliari JuventusGetty

Nos, Bonucci kijelentése csak olaj volt a tűzre, hiszen szerdán a közösségi médiában számos labdarúgó szólalt meg, köztük Mario Balotelli, aki annyi megjegyzést fűzött az esethez, hogy:

"Bravo! Bonucci örülhet, hogy nem voltam ott a helyszinen. Meg vagyok döbbenve, komolyan. Ó, Istenem!

Raheem Sterling is üzent Bonuccinak:

"Méghogy fele-fele... Ezen csak nevetni tud az ember."

Sterling reacts to BonucciInstagram

Paul Pogba Instagram oldalán biztositotta együttérzéséről Kean-t azzal a megjegyzésével, hogy:

"Mindannyian egyenlőek vagyunk, én támogatok minden fellépést a rasszizmus ellen."

Hirdetés