Fogadj 20-szoros szorzóval a magyar-olasz meccsre, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is!
Az Origo hívta fel a figyelmet rá, hogy a németek egykori klasszis labdarúgója, Michael Ballack a minap egy interjúban a Bundesliga esélyeiről beszélt.
A Bayern München, a Chelsea és a német válogatott korábbi kiváló középpályása úgy gondolja, hogy minden esélye megvan a német bajnokságot hatalmas meglepetésre vezető Union Berlinnek arra, hogy Schäfer Andrással a soraiban bajnoki címet ünnepelhessen az idény végén:
"Az elmúlt három-négy évben nagyon jól szerepelt az Union, folyamatosan fejlődnek, erre pedig lehet építeni. Nincs rajtuk nyomás, sőt az, hogy az élen állnak, méginkább felszabadíthatja őket. Álmodni lehet, szóval miért is ne? A futballban minden lehetséges, ahogy az a múltban már többször is bebizonyosodott. Magam is megtapasztaltam, amikor 1998-ban egyből a feljutás után bajnokok lettünk a Kaiserslauternnel, de ott van a Leicester City példája is, amely néhány éve nagy meglepetésre megnyerte a Premier League-et. Egészen kivételes, mekkora őrület tudja végigkísérni a szezont, ha egy előzetesen esélytelenebb csapatnak mégis megvan az esélye a végső győzelemre."
Az Union Berlin hét forduló alatt még nem talált legyőzőre, öt győzelemmel és két döntetlennel rendelkezik, jelenleg két ponttal előzi meg a második Borussia Dortmundot. A címvédő Bayern München mérsékelt rajtjának köszönhetően az ötödik helyen öt ponttal van lemaradva a magyar játékost is foglalkoztató éllovastól.
Schäfer az Union alapemberének számít, a hétből hat bajnokin jutott szóhoz, ebből ötször kezdőként kapott lehetőséget Urs Fischer vezetőedzőtől.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.




