Fabio Coentraóval szemben elfogyott a madridiak türelme, így jobbhátvédet igazolnának, állítja a Marca.
A portugál sztár mindössze három találkozón kapott lehetőséget az idén.
Az egyik lehetséges igazolás a 27 éves Yuri Berchiche lehet. A Real Sociedaddal remek szezont fut, gólokkal és gólpasszokkal segíti csapatát.
A másik kiszemelt még csak 19 éves, de már az egyik legnagyobb tehetségnek tartják. Aaron Martin az Espanyol játékosa és ebben a szezonban már 22 mérkőzésen is bizonyítási lehetőséget kapott edzőjétől.
A transzfer megvalósulását még az is nehezítheti, hogy a játékost szívesen látná csapatában Pep Guardiola is. Martin kivásárlási ára 30-40 millió euró között mozog.
Getty Images

