milan napoli(C)Getty Images

Bajnokok Ligája: A Real Madrid és a Milan az első két elődöntős

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Két visszavágót játszottak kedden a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ahol a Milan egy-, míg a Real Madrid kétgólos előnyben utazhatott a Napoli, illetve a Chelsea otthonába.

Ahogyan várni lehetett, a Napoli az elején beszorította a Milant a saját térfelére, de 20 perc alatt 7 kapura lövési kísérlet és 5 szöglet sem hozott eredményt, a vendégek viszont az első támadásukból nagy galibát okoztak, ugyanis Mario Rui buktatta Rafael Leaót a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Giroud végezte el, de Meret eltalálta az irányt és kifogta a lövést.

Nem sokkal később ismét Giroud került óriási helyzetbe, azonban Meret ezúttal is hárított.

Fél óra elteltével sokasodtak Luciano Spalletti gondjai, ugyanis kettőt is cserélnie kellett sérülés miatt, aztán a 36. percben a nápolyiak is büntetőt kiáltottak, de a játékvezető szabályosnak ítélte Leao becsúszó szerelését.

A 44. minutumban N’Dombele labdavesztéséből Leao vágtatott végig a pályán több védőt is lerázva magáról, majd a kapuhoz érve Giroud-hoz centerezett, aki vezetéshez juttatta a Milant.

A ráadásban Olivera bal oldali beadása után Osimhen vette mellre a labdát, de közben megcsúszott, viszont Kjaer nem tudott felszabadítani, a támadó kezére rúgta a labdát, így az hiába lőtt utána a kapuba, a játékvezető nem adta meg a gólt.

A második félidő még nagyobb hazai fölényt hozott, de a milánóiak állták a sarat, egészen a 80. percig, amikor Tomori kezezése miatt büntetőhöz jutott a Napoli, de ez is kimaradt, Kvaratskhelia jobbra tartó lövését Maignan kivédte.

A 93. percben végül összejött az egyenlítés a hazaiaknak, Raspadori jobb oldali beadását Osimhen fejelte a kapuba, de arra már nem volt idő, hogy hosszabbításra mentsék a párharcot, így a Milan jutott az elődöntőbe.

Londonban az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, de Kanté nagy helyzetben mellédurrantott, a túloldalon eggyel közelebb járt a gólszerzéshez Carlo Ancelotti együttese a 20. percben, Rodrygo próbálkozása azonban kívülről találta el a bal oldali kapufát.

Az első játékrész ráadásában Courtois-nak is dolga akadt, James jobb oldali beadása után Cucurella került ziccerbe az ötös bal sarkánál, de a túloldalról átérő kapus nagy bravúrral védett.

A második félidő első helyzete ismét Kanté előtt adódott, amit blokkoltak a védők, az 58. percben aztán megszerezte a vezetést a Real Madrid, Rodrygo futott el a jobb oldalon, faképnél hagyta Chalobah-t, az ötöshöz érve Viniciushoz passzolt, aki a lövés helyett visszatette a labdát Rodrygóhoz, neki pedig még arra is volt ideje, hogy igazítson egyet a labdán, mielőtt a hálóba lője azt.

A 80. percben Vinicius kapott labdát a bal szélen, centerezésére Valverde érkezett, aki könnyedén hagyott ott két védőt a kapu előterében, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Rodrygót, aki az üres kapuba passzolt, a Real Madrid így kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Bayern München-Manchester City BL-negyeddöntőn a hazai győzelem 2.75, a döntetlen 3.90, a vendég siker 2.45-szörös szorzóval fogadható.(x)

Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0