Habár már a válogatott szünet előtt felmerült az edzőváltás kérdése Kecskeméten, végül hétfő délután jelentette be az NB I-es csapat, hogy felmenti az edzői munkája alól a jelenlegi vezetőedzőt, Szabó Istvánt.

A mai napon a klubvezetés és Szabó István egyeztetéseket folytatott, melynek eredményeként felmentették a vezetőedzői poszttal járó munkavégzés alól a szakembert - írta meg az első osztályú Kecskeméti TE klubhonlapja.
A felek a tatabányai edzőmeccs után ültek le ismét egyeztetni és értékelni, ennek eredményeként született meg az a döntés, hogy Szabó Istvánt felmentik a vezetőedzői pozícióval járó feladatok alól.
Ennek kapcsán Tóth Ákos sportigazgató így fogalmazott:
"A válogatott szünetnek úgy mentünk neki, hogy nem szeretnénk edzőt váltani, hittünk abban, hogy Szabó Istvánnal tudunk kijönni abból a gödörből, melybe belekerültünk az utóbbi időszakban, hiszen sok nagy csatát éltünk már meg együtt. Közösen kerestük a lehetőségeket, illetve azt, hogyan indulhatunk el egy eredményes úton. A tatabányai edzőmeccs után viszont ismét értékelnünk kellett, illetve elgondolkodnunk azon, hogy a rossz irányba mutató folyamatok megfordíthatóak-e. Rendkívül nehéz volt meghozni ezt a döntést, de elkerülhetetlennek éreztük. Ettől függetlenül köszönettel tartozunk Szabó Istvánnak, hiszen az utóbbi évek sikereiben igen fontos szerepe volt, és a mostani gyengébb szereplés sem csak az ő felelőssége. Egy dolog biztos: mindenkitől sokkal több kell a folytatásban ahhoz, hogy újra elkezdjük gyűjteni a pontokat."
Természetesen az évek óta a csapatot trenírozó edzőt is megszólaltatta a klubhonlap:
Mindig hálás leszek a klubnak, hogy itt futballozhattam, itt kezdhettem el az edzői pályát, illetve az utóbbi három és fél esztendőért, amikor vezetőedző lehettem. Ezalatt együttesen egy olyan csodát vittünk véghez, melyre korábban még nem volt példa. Feljutás, NB I-es ezüstérem, első nemzetközi siker, ezek mind élénken élnek bennem most is. Sokat kaptam a klubtól, a szurkolóktól. Különösen örülök annak, hogy kecskemétiként lehettem ennek részese, ami a drukkerek nélkül tényleg nem jöhetett volna létre.
Szabó István játékosként és edzőként is a KTE kötelékében kezdte meg pályafutását, a klub több nagy sikerének is tevékeny részese volt. Az első NB I-es érában pályaedzőként kupagyőzelmet ünnepelt, majd 2012 tavaszán vezetőedzőként Ligakupa döntőbe jutott, illetve ötödik helyen végzett az élvonalban a csapattal.
2021 nyarán tért vissza az NB III-as feljutás után, és minden előzetes várakozást felülmúlva, végül ismét feljutást ünnepelhetett a csapattal a másodosztályban is. A következő szezonban az NB I-ben ezüstérmes lett újoncként a KTE, melyre korábban még sosem volt példa a magyar futball történelmében. Az előző idényben a 6. helyen fejezték be a bajnokságot, jelenleg viszont csak öt pontig sikerült eljutni az ősz közepéig.

