2014-ben Lionel Messi közel járt hozzá, hogy a Chelsea színeiben folytassa, sőt, a klubváltásról még a Kékek akkori vezetőedzőjével, José Mourinhóval is beszélt videóhívásban – elevenítette föl a történteket a Pubity Sport. A lehetséges átigazolásról egyébként az olasz újságírónak, Gianluca di Marziónak is a birtokába jutottak információk – derül ki a Sky Sports 2020-as cikkéből.
Ennek egyik előzménye az volt, hogy a Barcelona kulcsembere 2007 és 2009 között hibás adóbevallást nyújtott be. A spanyol hatóságok azt állították, hogy 4,1 millió euróval tartozott az államnak, később a bíróság 21 hónapos börtönbüntetésre, illetve kétmillió eurós bírságra ítélte. A történtek hatására a játékos elgondolkodott azon, hogy elhagyja Spanyolországot.

Messi szerződése tartalmazott egy 250 millió eurós kivásárlási záradékot, amit kész volt kifizetni a Chelsea. Minden feltételben megállapodott egymással a két fél, végül azonban mégsem ütötték nyélbe az üzletet, mert a labdarúgó édesapja, illetve Deco (aki jelenleg a Barcelona sportigazgatója) meggyőzték a maradásról a 2013-14-es szezonban 41 gólt szerző támadót.




Roman Abramovicsnak, a Chelsea tulajdonosának le kellett nyelnie ezt a keserű pirulát, míg Messi egészen 2021 nyaráig maradt a katalán fővárosban.

