A lila-fehérek az idei tulajdonosváltás után nyáron alaposan megerősítették a keretüket, így a jelenlegi szezonban sokkal jobban szerepelnek, mint korábban. A kettészakadt mezőnyben az Újpest a "felsőházban", a hatodik helyen áll öt ponttal lemaradva ősi, listavezető riválisától úgy, hogy minden ellenfelénél kevesebb meccset játszott. Ez azt is jelenti, hogy a hazaiak az évek óta nem látott esetleges sikerrel megerősítenék a pozíciójukat az élmezőnyben.
Ugyanakkor újpesti diadalra közel kilenc, a Szusza Ferenc Stadionban pedig több mint tíz éve nem volt példa. A két csapat legutóbbi 17 egymás elleni találkozóját a zöld-fehérek nyerték, ami az eddigi leghosszabb sikersorozatuk az újpestiekkel szemben, a veretlenségi szériájuk pedig 2015 decembere óta 26 bajnoki és egy kupatalálkozóra nyúlik vissza.
A Fehérvárról érkezett Bartosz Grzelak vezetőedző irányításával az Újpest rendkívül stabil csapattá vált, amit legjobban az mutat, hogy a második legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, saját közönsége előtt pedig az előző hét bajnokijából csupán egyet vesztett el.




Az is a hazaiak mellett szól, hogy a Ferencváros ma este nemzetközi kupameccset vív a svéd Malmővel az Európa-ligában, így nem a legfrissebb formában érkeznek. A kettős terhelés amúgy is érezteti a hatását a Ferencváros játékosain, mivel legutóbbi hat bajnokijukon csupán két győzelmet arattak.
A két patinás fővárosi csapat eddig 242 alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ebből 119 FTC- és 61 újpesti győzelem mellett 62 döntetlen született.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
péntek:
Nyíregyháza Spartacus FC-Paksi FC 20.00
szombat:
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 12.30
ETO FC Győr-Kecskeméti TE 14.30
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 16.30
vasárnap:
Zalaegerszegi TE FC-Fehérvár FC 17.00
Újpest FC-Ferencvárosi TC 19.30
Forrás: MTI
