Mint ismert a hétvégi bajnoki mérkőzésen három játékosát is sérülés miatt kellett lecserélnie Carlo Ancelottinak, ezzel már hétre nőtt azok száma, akik nem állnak az olasz vezetőedző rendelkezésére a Real Madridnál.
Ugyanakkor egy poszt különösen kritikus a Királyi Gárdánál, ez pedig nem más, mint a belső védőé, hiszen Éder Militao kidőlésével Antonio Rüdiger maradt az egyetlen bevethető középhátvéd. Így merült fül Mario Hermoso neve, aki leghamarabb a téli átigazolási időszakban írhat alá - állítja a Marca. A spanyol lap hozzáteszi, hogy Hermosót még mindig nagyra értékelik a klubnál, tudni kell, korábban éveken keresztül az akadémián pallérozódott, míg nem az Espanyolhoz, majd az Atlético Madridhoz igazolt.
Az ötszörös spanyol válogatott védő 185 LaLiga-mérkőzéssel a háta mögött idény nyáron az AS Románál folytatta a karrierjét, igaz, eddig perembernek számított, jelenleg pedig izomsérüléssel bajlódik.
