Már nem Németh Szabolcs a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. A klub tájékoztatása szerint Németh benyújtotta a lemondását, amelyet a vezetőség elfogadott. A szakember döntését azzal indokolta, hogy jelenleg nem tud többet hozzátenni a csapat építéshez, és a kitűzött célok érdekében áll fel a kispadról.
„Alapos szakmai ismereteimet és a tudásom legjavát beletettem a munkába, ezért tiszta lelkiismerettel adhatom át a helyemet. Szombathelyiként mindig a csapat érdekeit tartottam szem előtt” – olvasható az edző indoklásában.
Németh 2021. júniusában vette át a Szombathelyi Haladásnál a vezetőedzői megbízatást. A szombathelyi kötődésű volt játékos a tabella 11. helyéről vezette a középmezőnybe a csapatot, jelenleg azonban hét fordulót követően csak 8 pontot gyűjtött a Hali, amely a tabella 13. helyén áll.
A szakmai munkát a következő két fordulóban Mészöly Géza irányítja majd. Németh az 5. edző, aki az idei bajnokságban felállt a kispadról, a szezonrajt óta a Nyíregyháza, a Budafok, a Diósgyőr és a Kozármisleny hajtott végre edzőcserét.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

