A bolgár hatóságok kérésére az UEFA jóváhagyta, hogy zárt kapuk mögött bonyolítsák le Plovdivaban a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.
A döntés komoly vihart kavart a magyar szurkolók körében, mivel a jegyeket már árusították a mérkőzésre és sok magyar szurkoló mindent lefoglalt a szófiai utazáshoz. A bolgár szövetség azonban a helyi hatóságokkal együtt úgy döntött, hogy nem tudják biztosítani a mérkőzés nézők előtti zavartalan lebonyolítását, mivel a helyi szurkolók tüntetést terveznek a találkozóra.
Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy minden követ megmozgattak a döntés ellen:
“A bolgár szövetség arról tájékoztatta az UEFA-t, az UEFA pedig a magyar szövetséget, hogy a bolgár rendőrség nem tudja garantálni a mérkőzés zavartalan megrendezését, és csak nézők nélkül és Szófián kívül engedélyezi a mérkőzés megtartását" - ismertette az elnök.
"Az MLSZ az első perctől kezdve a leghatározottabban jelezte, hogy nem értünk egyet a változtatással, és számunkra kiemelten fontos a magyar szurkolók jelenléte a stadionban. Az UEFA azonban azt közölte, hogy csak rendőrségi engedély birtokában tarthatják meg a mérkőzést, és az új feltételek megfelelnek a helyszínekre vonatkozó előírásoknak, így az MLSZ-nek a szabályok szerint nincs módja elutasítani az UEFA döntését. Ha ezek után esetleg nem veszünk részt a mérkőzésen, akkor 3–0-s bolgár győzelemmel írják jóvá az eredményt, és további büntetés is várhat a magyar csapatra."
"Mindezek ismeretében – továbbá hangsúlyozottan a magyar csapat játékosainak a védelmében is –, kényszerűen tudomásul vettük a döntést. Bár a meccsélményt nem lehet visszaadni, az MLSZ mindent megtesz, hogy a szurkolók kártalanítása rendben, igazságosan megtörténjen" - jelentette ki Csányi Sándor.

