Az Intert irányítaná a csapat korábbi sztárja

Hozzászólások()
Getty Images
Nem felejtette el a Milánóban töltött két évet a háromszoros BL-győztes játékos.

Az Antalyaspor tanácsadója, George Gardi szerint Samuel Eto'o visszavonulását követően szeretne az Inter edzője lenni.

Eto'o bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyert az együttessel. A 36 éves csatár most sem fukarkodik a gólokkal, hiszen 39 gólt termelt két szezon alatt a török elsőosztályú Antalyasporban.

- Az elmúlt két szezonban, úgy rugdosta a gólokat, mint egy igazi bajnok - mondta Gardi a Tuttomercatoweb-nek.

- Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy még egy szezonra szerződést kötünk vele. Azt követően pedig az MLS-ben szeretné befejezni a karrierjét.

A cikk lejjebb folytatódik

Ezt követően a játékos visszavonulása utáni terveiről is szót ejtett.

- Edző szeretne lenni, az álma pedig az, hogy egy nap az Inter vezetőedzője legyen.

samuel eto'o inter

Következő cikk:
Ledolgozta hátrányát és továbbjutott a kupában a Barcelona
Következő cikk:
Horvátországból igazolna középpályást a Manchester City
Következő cikk:
Hivatalos: Negyvenszeres szlovák válogatottat igazolt a Haladás
Következő cikk:
Hivatalos: Kádár Tamás új szerződést írt alá a Dinamo Kijevnél
Következő cikk:
Az Arsenal edzője elküldené a csapattól Mesut Özilt
Bezárás