Ahogyan csütörtök este az első elődöntőben a Napoli a Fiorentinát, úgy pénteken a másikon az Inter a Laziót is 3-0-ra verte, így a milánóiak lesznek a bajnoki címvédő ellenfele az Olasz Szuperkupa fináléjában.
Már a mérkőzés elejét megnyomták a kék-feketék, különösképp Thuram volt elemében, aki előbb lábbal, majd fejjel veszélyeztetett, aztán a 17. percben Bastoni bal oldali lapos beadása után már be is talált Provedel kapujába, igaz ehhez kellett az is, hogy Dimarco sarokkal változtasson a labda irányán.
A szünet előtt Barella járt közel a másodikhoz, ám Dimarco bal oldali beadása után a felsőlécet forgácsolta csak szét kapásból az ötösről.
A fordulás után nem sokkal Lautaro Martinez buktatása miatt videózás után büntetőt ítélt a játékvezető, amit Calhanoglu értékesített, két perccel később pedig ezúttal Martinez próbálkozása csattant a felsőlécen.
A 87. percben egy kontra végén Frattesi lőtte meg a harmadikat, a Laziónak pedig a szépítés sem jött össze, mert Immobile gólját kezezés miatt érvénytelenítették, a rómaiak így kapura tartó lövés nélkül hozták le a kilencven percet.
A döntőt hétfőn 20 órakor rendezik, szintén Rijádban.





