Az indonéz mágnás Erick Thohirt szülőhazájában kérdezte a Metro TV arról, miért vásárolta meg pár éve az olasz sztárklubot, amely ekkor került először külföldi kézbe.
– Egy futballklub megvásárlása nem csak üzlet, hanem szenvedély is kell hozzá. Inter-drukker vagyok, mióta megvettük a nagy holland triót, aztán pedig Ronaldót – mondta Thohir, aki a nyilatkozattal épp' az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna.
Alaposan felpaprikázta ugyanis a kedélyeket az Inter háza táján, és Milánóban, hiszen az említett holland trió, vagyis Marco van Vasten, Ruud Gullit, és Frank Rijkaard nem az Intert, hanem az ősi városi rivális Milant segítette nagyobbnál nagyobb sikerekhez az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején.
Thohir később nyilvános formában magyarázta meg tettét a szurkolóknak: a "nagy németalföldi hármas" helyett a "nagy német trióra", vagyis Lothar Matthäusra, Andreas Brehmére és Jürgen Klinsmannra gondolt, csak az interjú hevében összekeverte őket egymással.
Getty



