Az Inter jutott elsőként a Bajnokok Ligája 2023-as fináléjába, miután Simone Inzaghi együttese az odavágón megszerzett 2-0-ás előnyét még eggyel meg tudta toldani, így 3-0-ás összesítéssel búcsúztatta városi riválisát, az AC Milant.
A találkozó első helyzete a piros-feketék előtt adódott a 11. percben, amikor Theo Hernandez rúgott oda Barellának, de a játékvezető sípja néma maradt, a labdára Tonali csapott le, megverte Mkhitaryant a bal szélen, centerezése Brahim Diazt találta meg középen, aki 11 méterről a bal alsó felé belsőzött, de Onana átért és megfogta a ziccert.
Két perccel később Barella lövésénél védett nagyon Maignan, de ha bemegy, sem lett volna érvényes a gól, mert Dzeko már lesen volt az akció közben.
Az iramra ezután sem lehetett panaszunk, de az újabb nagy helyzetek a játékrész hajrájában jöttek. Az egyik oldalon Leao nyert meg egy párharcot Darmiannal szemben, majd a büntetőterületen belülre érve Acerbi mellett is elvitte a labdát, éles szögből azonban ellőtte a labdát keresztben a kapu előtt, aztán a másik kapunál Calhanoglu bal oldali szabadrúgását Dzeko csúsztatta meg középen, Maignan szerencséjére középre jött a labda, de így is nagy bravúr, no meg a kapus mindkét keze kellett, hogy védeni tudjon.
A szünet utáni első percekben kissé indulatosabbá váltak a felek, egyre-másra jöttek a sportszerűtlen jelenetek, és helyzetből is kevesebbet jegyezhettünk fel.
A 74. percben aztán vezetéshez jutott az Inter: Lukaku, Gosens és Lautaro Martinez addig tették-vették a labdát a tizenhatoson belül, míg utóbbi üresen találta magát, s kissé balról a rövid alsóba bombázott.
Ez az egy gól döntött, az Inter így kettős győzelemmel jutott a június 10-ei, isztambuli döntőbe, s várja ellenfelét.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.





