A Marca értesülései szerint az Atlético Madrid egyik legfontosabb célpontja az átigazolási időszak folyamán a Barcelona középpályása, Ivan Rakitic lesz.
A horvát középpályás hosszú éveken keresztül a katalánok meghatározó játékosa volt és gyakorlatilag ki sem lehetett őt robbantani a Barca kezdőcsapatából.
Az idén azonban már csak peremberként számít a 31 éves játékosra Ernesto Valverde, ugyanis Rakitic mindössze egyszer volt kezdő 2019/2020-as szezonban a Barcelonában, de akkor is csupán 60 percnyi játéklehetőség jutott neki.
A horvát középpályás tehát szinte biztos, hogy távozik majd a katalánoktól a több játéklehetőség reményében és több olasz csapat már be is jelentkezett érte.
Az Atlético Madrid érdeklődése viszont új szint hozhat a dologba, hiszen Rakitic láthatóan jól érzi magát Spanyolországban és közel 300 mérkőzésen lépett már pályára a La Ligában.
Getty



