A The Sun foglalkozott a magyar szakember helyzetével.

Ahogy arról beszámoltunk, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) bejelentette, hogy Thomas Tuchel lesz az angol válogatott szövetségi kapitánya. Az elmúlt szezonokban megszokhattuk, hogy Lőw Zsolt mint másodedző a német szakember állandó segítőjeként dolgozott, ám arról is írtunk, ez a felállás most megváltozik,

2018 óta a PSG-nél, a Chelsea-nél, valamint a Bayern Münchennél is együtt tevékenykedett a magyar és a német szakember, egészen mostanáig. Lőw így beszélt a meglepő váltásról.
,,Az Angol Labdarúgó-szövetség szerda délelőtt bejelentette, hogy Thomas Tuchel veszi át a válogatott irányítását. Az élet úgy hozta, hogy hat évnyi eredményes közös munka, valamint az együtt megélt sikerek és élmények után ezúttal nem tartok vele. Ennél többet egyelőre nem szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, meglátjuk, mit tartogat számomra a jövő” - nyilatkozta Lőw.
A The Sun vasárnapi cikkében megjegyzi, a páros 2018 óta dolgozott együtt, és szerintük a magyar tréner inkább új kihívásokat keres.
"Annak ellenére, hogy hat éven át közel 300 mérkőzésen ültek egymás mellett a kispadon, Lőw most Tucheltől távol, a saját útját szeretné járni a labdarúgásban" - írja a brit lap.
