Az Ajax edzője szerint jó esély van rá, hogy a Real Madrid által kiszemelt Donny van de Beek mégis maradni fog a csapatnál.
Korábban maga a 22 éves középpályás erősítette meg, hogy zajlanak a tárgyalások a két csapat között, mivel a Királyi Gárda nem tudta szerződtetni Paul Pogbát.
Most azonban úgy tűnik, hogy a holland válogatott játékos mégis maradhat Amszterdamban, Erik ten Hag vezetőedző szerint ugyanis nincs közel a megállapodás.
- Van de Beek csak a játékkal foglalkozik. Úgy gondolom, és remélem is, hogy velünk fog maradni ebben a szezonban. Ha másképp alakul, akkor Marc Overmars (az Ajax sportigazgatója - a szerk.) tájékoztatni fog - nyilatkozta a szakember a PAOK elleni Bajnokok Ligája selejtező visszavágója előtt.
Donny van de Beek az előző szezonban 57 meccsen 17 gólt lőtt és 13 gólpasszt osztott ki az Ajaxban, amely megnyerte a bajnokságot és a holland kupát, valamint bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A fiatal játékos egyelőre az új idényben is meghatározó játékos a csapatában: kezdőként lépett pályára a PAOK elleni 2-2-re végződő első meccsen a BL-ben, a bajnokságban pedig már két gól és ugyanennyi gólpassz fűződik a nevéhez.
Van de Beek megtartásához azonban az Ajaxnak be kellene jutnia a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ehhez viszont a PAOK kiejtésén felül még egy újabb párharcot kellene megnyerniük a play-offban.
Getty Images



