A csakfoci.hu információi szerint az Újpest és a BVSC több játékos kölcsönadásáról tárgyal: Mucsányi Márk, Mucsányi Miron, Kovács Dominik és Kaczvinszki Dominik is a zuglóiaknál köthet ki.
Mucsányi Márk
A 22 éves balszélső 2019 januárjában került Újpestre, 2021 januárjában került fel az első csapathoz, ahol bemutatkozása óta 8 mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.
Mucsányi Márk már az előző szezont is a Budapesti VSC-nél töltötte kölcsönben. A 2001-es születésű támadó 21 mérkőzésen lépett pályára a BVSC színeiben, ezeken összesen 5 gólt szerzett.
Mucsányi Miron
Mucsányi Márk öccse 2022 augusztusában igazolt Újpestre az MTK-tól. Első évében az U19-es bajnokságban bizonyíthatott, a 2023/24-es szezontól pedig már az NB III-as csapat egyik meghatározó tagja.
A 18 éves védekező középpályás februárban a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzésen a nagycsapat kispadjára is leülhetett. A szezon utolsó négy NB I-es bajnokiján pedig rendre megkapta a lehetőséget, összesen 22 percet játszott csereként beállva.
Víg Péter, az Újpest másodedzője áprilisban ezt nyilatkozta a fiatal játékosról:„Miron a legtöbbször 6-os poszton játszik, és játéktudását nézve egy rendkívül tehetséges srác, emellett a mentalitása is kiemelendő. Mindenki, aki ismeri - beleértve engem is – sokat vár tőle, és úgy gondolom, hogy hamarosan az első osztályban kell szerepelnie”
Kovács Dominik
A 23 éves jobbhátvéd – aki az elnöki tanácsadó Kovács Zoltán fia – 2018-ban igazolt Újpestre, ahol a 2021/22-es szezonban mutatkozott be az NB I-ben, azóta összesen hat élvonalbeli meccsen játszott. A 2022/23-as kiírás őszi idényében az NB II-es Kazincbarcikánál is szerepelt kölcsönben.
Kaczvinszki Dominik
A 18 éves játékost néhány héttel ezelőtt szerződtette a negyedik kerületi egyesület a Honvédtól, ott alapember volt az NB III-as tartalékcsapatban.
Forrás: csakfoci.hu

