A magyar válogatott korábbi csapatkapitányát születésnapja alkalmából korábbi klubja, 1. FSV Mainz 05 és a Bundesliga hivatalos Facebook-oldala is felköszöntötte. Egykori csapata egy Szalairól posztolt képpel, a német bajnokság pedig Mainzban szerzett átemelős góljával köszöntötte fel a magyar csatárt.
A 86-szoros magyar válogatott játékos 12 évig játszott a német élvonalban, ez idő alatt 274 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, és összesen 54 gólt szerzett. A 35 éves támadó pályafutása során a Mainzon kívül a Schalkét, a Hoffenheim-et és a Hannovert is erősítette.
Novemberben a Kicker pedzegette, hogy rutinos már télen elhagyhatja a Baselt, és visszaigazolhat egykori sikerei helyszínére, Németországba. A lap megszólaltatta a Mainz sportigazgatóját, Christian Heidelt, aki láthatóan nyitott Szalai visszatérésére.
A 35 éves csatár 2022 januárjában hagyta el a 05-ösöket, és csatlakozott a svájci bajnokhoz, ahol kezdetben alapembernek számított, viszont a nyári szünet óta mindössze csak 5 bajnokin lépett pályára a vörös-kékeknél.
Sőt a Basel október közepén még az edzések látogatásától is eltiltotta gólfelelősét, azonban a támadó jogi útra terelte az ügyet, és november közepén visszatérhetett a svájciak tréningjeire.
Azt egyelőre talán még Szalai Ádám sem tudja, hol folytatja, egy biztos: Németországban tárt karokkal várják.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A portugál válogatott világbajnoki címe 7-szeres szorzóval fogadható. (x)
.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)

