Argentina v Venezuela - FIFA World Cup 2026 QualifierGetty Images Sport

Új szabály Argentínában: Messi ma már nem lehetne argentin válogatott?

Jelentős szabálymódosítást fogadott el az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA): a jövőben nem kaphatnak meghívót az argentin válogatottakba azok a labdarúgók, akik úgy igazolnak külföldre, hogy előtte nem írtak alá profi szerződést egy argentin klubbal. Az intézkedés célja a hazai egyesületek védelme és az utánpótlás-nevelés megerősítése.

Az AFA közleménye szerint a döntés hátterében több, az utóbbi időben előfordult eset áll, amelyeknél a „patria potestad”, vagyis az argentin szülői felügyeleti jog alkalmazása lehetővé tette, hogy a szülők a klub beleegyezése nélkül döntsenek gyermekük profi karrierjéről. A hatályos jogszabályok alapján a szülők 18 éves korig jogosultak gyermekeik vagyonának kezelésére, ami a futballban azt jelenti, hogy eldönthetik, hol ír alá profi szerződést a játékos – még akkor is, ha korábban csak nem kötelező érvényű utánpótlás-megállapodás kötötte egy argentin klubhoz.

Argentínában a labdarúgók már 16 éves koruktól aláírhatnak profi szerződést, ugyanakkor a „patria potestad” rendszere 18 éves korig érvényes. Ennek következtében, ha egy fiatal játékos profi szerződés nélkül hagyja el nevelőegyesületét, a klub csupán képzési költségtérítésre jogosult, átigazolási díjra nem.

Az AFA hangsúlyozta: az új szabály nem akadályozza meg teljes mértékben a külföldre igazolást, ám azzal, hogy az érintett játékosok nem kerülhetnek szóba a különböző korosztályos és felnőtt válogatottaknál, jelentős visszatartó erőt kíván teremteni.

„A helyzet több aspektusának megvitatását követően, a klubok érdekeinek védelme érdekében a jelenlévők egyhangú döntést hoztak arról, hogy ezek a játékosok nem kapnak meghívót a nemzeti válogatottakba” – áll az AFA közleményében.

Az argentin klubok az elmúlt években több tehetséges fiatalt is elveszítettek európai csapatok javára még azelőtt, hogy profi szerződést kötöttek volna velük. A legismertebb példa Lionel Messi esete, aki 13 évesen igazolt a Barcelona utánpótlásába a Newell’s Old Boys csapatától.

Érdekesség, hogy a jelenlegi szabályozás alapján több jelenlegi kulcsjátékos sem lenne jogosult a szereplésre. Köztük van az argentin válogatott gólrekordere és legtöbbszörös válogatottja, Lionel Messi, a világbajnok kapus Emiliano Martínez – aki 2010-ben az Independiente akadémiájáról került az Arsenalhoz –, valamint Giuliano Simeone, aki 2019-ben a River Plate utánpótlásából igazolt az Atlético Madridhoz.

Az AFA új intézkedése egyértelmű üzenet a fiatal játékosok és családjaik felé: a szövetség a jövőben minden eszközzel igyekszik megóvni az argentin klubok érdekeit és ösztönözni a tehetségek hazai környezetben történő fejlődését.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0